
Fotó: Iochom Zsolt
Tizedik, jubileumi veteránautó-találkozóját tartja a Trabant Klub Udvarhely a hétvégén. Bordás Imre szervező elmondta, annak ellenére, hogy ezúttal ivói helyszínt sikerült biztosítani a rendezvénynek, (Turul panzió, Főút 87/B, Ivó) megtörténhet, hogy így is elérik a százas jelentkezői létszámot: szerdán reggel már 87 jelentkező volt a listán.
2015. július 02., 14:512015. július 02., 14:51
A szervező reméli, hogy a X. Erdélyi Trabant–Wartburg–Barkas–IFA Találkozón körülbelül 25–30 százalékkal többen vesznek majd részt, mint amennyien jelentkeztek. Egyébként a legtöbb jelentkező ragaszkodott a szombaton rendezendő székelyudvarhelyi felvonuláshoz, amely a Spirit Factory parkolójából fog indulni, majd a kórház melletti, a Sziget-negyedi és a Rákóczi utcai körforgalmakat érintve a Kossuth utcán keresztül a Bethlenfalvi úton fogja elhagyni a várost.
A találkozó programja
Július 2-án, csütörtökön 10 órakor nyitják meg a kapukat. Pénteken kirándulás a Hargitára. Szombaton 10 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, 12-kor indulnak a felvonulásra, 13 órakor gyülekeznek a Spirit Factory parkolójában, majd 14 órakor kezdődik a felvonulás Székelyudvarhely utcáin. Délután 5 órától felnőtteknek és gyerekeknek tartanak vetélkedőket, este 8 órakor kezdődik a díjkiosztó, majd 10-kor hajnalig tartó parti kezdődik.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!