Karácsonyi rajzfilm a legendáriumosoktól

Újabb rajzfilmet készített a Székelyföldi Legendárium csapata, amellyel nézőiknek, támogatóiknak szeretnének köszönetet mondani. Ezzel lezárul eddig elkészített rajzfilmsorozatuk, és egy új gyártásába kezdenek.

Fülöp-Székely Botond

2016. december 23., 11:042016. december 23., 11:04

Szombaton este hét órakor, a karácsonyi vásáron tekinthetik meg az érdeklődők a kétperces alkotást – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs, a Legendárium projekt ötletgazdája. A mesefilmben látható lesz, miként készülődik karácsonyra Zete, a történet pedig arról szól, hogy nem feltétlenül kell kivágni a fenyőfákat.

Hogyan tovább?

A Legendárium első rajzfilmsorozata főleg a csapat összeszokásáról, a tanulásról szólt, jövő évtől azonban komolyabb munka kezdődik – magyarázta Fazakas. Mint mondta, egy humorosabb, jobban kidolgozott, kalandos rajzfilmsorozat gyártásába kezdenek. Ugyancsak mondákat, legendákat fognak feldolgozni, de új karakterek is megjelennek majd a történetekben. A cél az, hogy a művek minél érdekesebbek legyenek a gyerekek számára, akik így könnyedén megismerhetik azokat a történeteket, amelyeket évszázadokon át meséltek a szülők a kicsiknek.

Az új sorozat Ken Fountain hollywoodi animátor segítségével fog elkészülni, akit megbabonáztak a helyi legendák, ezért is vállalta, hogy felügyeli a munkát. „Büszke vagyok rá, hogy Székelyudvarhelyen sikerült olyan fiatalokat találni, akiknek volt türelmük, kitartásuk ahhoz, hogy elkészülhessenek az eddigi rajzfilmek. Sokat tanult a csapat, de azért még mindig van mit tanulni” – fogalmazott Fazakas Szabolcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés