
Fotó: Dávid Anna Júlia
Jótékonysági gálával ünnepelte megalapításának a tíz éves évfordulóját a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SzKA) pénteken este. A jótékonysági árverés bevételéből két kezdeményezést támogatnak.
2017. február 26., 13:162017. február 26., 13:16
Albert András alapító és volt kuratóriumi elnök, a BAP Agency vezérigazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy nem volt könnyű az elmúlt tíz év, de azt gondolja, hogy olyan szintre sikerült eljuttatni az alapítványt, ahonnan az elkövetkezőkben több közösségi programot és eseményt tudnak sikeresen megszervezni.
Az alapítvány megálmodója, Christopher Worman, az SzKA szaktanácsadója sajnálja, hogy nincs olyan kiváltságos helyzetben, hogy itt élhessen, mert úgy érzi, az a hat év, amit Székelyudvarhelyen töltött, életének a legszebb időszaka volt. Visszaemlékezett a kezdetekre, amikor az első plakátokat egy alapítványi tag fürdőszobájában készítették el. Visszaemlékezett arra, hogy egy kanadai ismerőse tíz éve azt kérdezte tőle, meg van őrülve, hogy Romániában akar közösségi alapítványt létrehozni? Elmesélte azt is, hogy az első Városi Kalákát népszerűsítve egy újságíró odafordult hozzá: „úgy-e tudod, hogy holnap nem jön el senki?” „Te eljössz?” – kérdezett vissza Christopher, és az újságíró igennel válaszolt. Végül a másnapi eseményre több mint százan mentek el. Valahogy így formálódott a közösség.
A következő tíz évre is számos feladata van a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnak. Most több tekintetben is változásokra, új perspektívákra van szükség – mondta el Csáki Rozália, az SzKA ügyvezető igazgatója, aki örült, hogy több fiatal vállalkozó is jelen volt a rendezvényen.
Az SzKA két programjára fordítja a bál 114 jótékonykodójától kapott támogatást. Az egyik a Színes Város Udvarhely projekt, melynek célja, hogy ötletes, művészi rajzokkal vigyen színt a szürke falakra, megmutatva Udvarhely kreatív arcát. Emeleltt egy új programot, a Heuréka Alapot is elindítják. Ez olyan kezdeményezéseket támogat majd, amelyek az 5–12. osztályosok számára teszi vonzóvá a technikai és informatikai, a matematikai és mérnöki tudást. A programban részt vevő diákok maguk végezhetnek kísérleteket, ezáltal tapasztalati tudásra tehetnek szert.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
szóljon hozzá!