
Fotó: Veres Nándor
Folyamatban van a beszerzése a rászoruló gyermekek számára a tanévkezdés után adott ingyenes tanszercsomagoknak. Mivel minden évben csökken a jogosultak száma, idén valamivel kevesebbet rendel a tanfelügyelőség, mint tavaly.
2015. augusztus 06., 18:152015. augusztus 06., 18:15
A 2015–2016-os tanévben is kapnak ingyenes tanszereket az erre vonatkozó kormányzati program keretében a rászoruló iskolások. A feltételek nem változtak, ezúttal is azok igényelhetik tanévkezdés után a tanszercsomagokat, akik családjában az egy főre eső jövedelem a kérések letétele előtti időszakban nem haladta meg az országos bruttó minimálbér felét – közölte Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója.
A tavalyi igénylők száma alapján a Hargita Megyei Tanfelügyelőség ebben az évben 14 688 iskolás számára rendel tanszercsomagot. Ez kevesebb csomagot jelent, mint 2014-ben, a tanfelügyelőség becslése szerint ugyanis, ahogy az előző években folyamatosan, várhatóan őszre is csökken majd az igénylők száma. A tanszerek beszerzésére 391 481 lejt kapott a megye az oktatási tárcától.
Jelenleg a több korosztály számára külön csomagolt tanszerek közbeszerzési eljárásának az előkészítése van folyamatban – ismertette Csukás Levente. Úgy véli, valószínűleg szeptember elején köthetik meg a szerződéseket a beszállító céggel vagy cégekkel, és mivel a pályázók rendszerint fel vannak készülve, szeptember végéig várhatóan le is szállítják majd a tanszercsomagokat.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!