
A hodgyai áteresz javításáról közölt cikkünk kapcsán – újabb információkat is magában foglaló – pontosítást küldött szerkesztőségünknek a Hargita megyei önkormányzat alelnöke.
2015. július 02., 14:562015. július 02., 14:56
Incze Csongor hangsúlyozza, hogy a szóban forgó áteresz a 137C jelzésű megyei úton található, mintegy három és fél kilométerre a 137-es úttól, tehát a beavatkozást a 137C úton kellett elvégezni.
„A megyei tanács nyári karbantartási programjába belefoglaltuk az áteresz javítását, tehát már a szerződés érvénybe lépésekor, 2015. április 27-én is szerepelt az elvégzendő feladatok között, ám korábban nem volt annyira tönkremenve, hogy ezzel kezdjük a karbantartást. Amikor azonban Sándor József polgármester jelezte, hogy veszélyessé vált az állapota, mi operatívan, azaz két héten belül elkezdtük a rendbetételét” – mondja Incze, hozzátéve, hogy az áteresz – és nem csatorna – kis átmérője miatt a sáncokból összegyűlt víz nem tudott átfolyni alatta.
Egyébként a megyei tanács ügykezelésébe tartozó utak és az ezeken található hidak, illetve átereszek felújítása minden évben részét képezi a karbantartási munkálatoknak.
Ami pedig az áteresz leaszfaltozását illeti, az alelnök arról tájékoztat, hogy a kellő tömörítés előtt nem fognak aszfaltozni, tehát ezt a munkálatot előreláthatólag a jövő évi karbantartás keretében végzik el.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!