Háromnapos agrárkonferencia Székelykeresztúron

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Agrárkonferenciát tartanak 2016. augusztus 12. és 14. között Székelykeresztúron.

Székelyhon

2016. június 28., 16:042016. június 28., 16:04

A háromnapos programon 70 Kárpát-medencei gazda, mezőgazdasági tanulmányait folytató, már befejező, vagy a mezőgazdaság iránt érdeklődő fiatal vesz részt. A program várható helyszíne a Zeyk Domokos Iskolaközpont. A konferencia fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – tájékoztatnak a szervezők.

A program nyitónapján a résztvevők a Kárpát-medence határon átnyúló mezőgazdasági kezdeményezéseit ismerhetik meg Jakab István, a MAGOSZ elnökének, előadásában, illetve az Európai Uniós és regionális mezőgazdasági tendenciákat, pályázati lehetőségeket. A délutáni előadások folyamán a mezőgazdaság és turizmus viszonyának vizsgálásának jut fő szerep, illetve sikeres agroturisztikai vállalkozás megismerésének.

A konferencia második napja egy bivalytenyészet meglátogatásával kezdődik, ahol a bivalytenyésztés és turizmus viszonyát is vizsgálják a résztvevők. A délután folyamán a fiatalok a tejfeldolgozással kapcsolatos ismereteiket mélyítik el, hiszen a tejtermékek piacán megnyilvánuló fogyasztói magatartásról, a szövetkezetekről, illetve a tej táplálkozásban betöltött szerepéről hallhatnak előadást.

A zárónapon a résztvevők Segesvárra látogatnak, ahol a történelmi központot tekintik meg. A konferenciát népzene és néptánc est színesíti, melyek célja, hogy a résztvevők megismerjék a helyi kultúrát, illetve megosszák a többiekkel saját régiójuk népművészeti elemeit is.

A rendezvény előadói között szerepelnek különböző mezőgazdasági és egyéb intézmények képviselői (MAGOSZ, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, MÜTF Oktatási Központ, Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, Caritas Gyulafehérvár), pályázatíró cég reprezentánsa, illetve egyetemi oktatók is.

További információkat az office.aacs@gmail.com email címen lehet igényelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés