Hangulatos hétvége Kápolnásfalun

Több ezer ember fordult meg a harmadik alkalommal megszervezett falunapokon. Kicsik és nagyok is találtak maguknak szórakozási lehetőséget. Napközben mindenféle vetélkedőkkel, este pedig hajnalig tartó bulival kapcsolódhattak ki a helybéliek és vendégeik.

Pál Gábor

2011. július 11., 00:132011. július 11., 00:13

2011. július 11., 09:492011. július 11., 09:49

Péntektől vasárnap éjfélig – és még tovább is – zajlott Kápolnásfalu legnagyobb ünnepe. Kaszálóversennyel indult a majdnem három napig tartó falunap, és hivatalosan tűzijátékkal ért véget. Futball- és asztalitenisz-bajnokság, kötélhúzó, főző- és favágóverseny, Szép állat című kiállítás, sportos és táncos bemutatók, illetve előadások, valamint koncertek szórakoztatták az embereket.

Huszárok ébresztőjével kezdődött a nap

Nemzetközi falunapnak is nevezhető az esemény, ugyanis a külföldi testvértelepülések is képviseltették magukat. Pénteken hangulatkeltő napot tartottak, szombaton a Székelyland humortársulat előadására körülbelül négyezren voltak kíváncsiak. Egyesek hajnalig buliztak, vasárnap reggel többen is alvás nélkül folytatták a szórakozást. Munkaközösségünkkel, Székelyhon.ro nevű csapatnévvel mi is szerencsét próbáltunk a főzőversenyen, melyre kilenc csapat nevezett be.

Mindenféle finomságok sültek és főttek

Bozótos pörköltünkkel sajnos nem végeztünk dobogós helyen, de szerencsénkre a mangalicahúsból (melyet a Honőr vadhúsfeldolgozó üzem biztosított) készült ételünk gyorsan elfogyott, talán a mi üstünk ürült meg leghamarabb – reméljük, ízlett a közönségnek „Kicsi Zsiga” főztje. Nehéz is volt felvenni a harcot a többi étellel, ugyanis mindegyik társaság kitett magáért. A falunapoknak kedvezett az időjárás is, egyedül vasárnap kora délután zavart be egy órás eső, de az emberek kedvén ez mit sem rontott.

Az eső sem kedvtelenítette el a társaságot

Vasárnap délután kezdett a hangulat a tetőfokára érni, Pásku Veronika és Bíró Gergő (a Csillag Születik sztárjainak) előadására gyűlni kezdett a nép. 19 órakor a vetélkedők eredményhirdetésére is sor került, ahol mi is díjaztunk. Egy mikrohullámú sütővel ajándékoztuk meg a főzőverseny első helyezettjét, a Borsika csapatát, valamint egy-egy féléves előfizetéssel jutalmaztuk a focibajnokság legidősebb és legsportszerűbb játékosait, azaz Lőrincz Gyulát és Both Lajost. A Neoton Família vasárnap esti, szabadtéri ingyenes koncertjével és az ezt követő tűzijátékkal zárták a falunapokat.

Eredmények:

Kaszálóverseny
1. Gagyi László
2. Tamás Imre
Both Gábor

Kápolnási vágta
1. Both Nándor
2. György György
3. Both Krisztina

Favágás
1. Both Levente
2. Lőrincz Levente
3. Ladó István

Főzőverseny
1. Borsika
2. Vadászok
3. Barátság

Fűrészelés
1.Lőrincz Mihály
Lőrincz Elemér
2. György Ágoston
Tamás Pál
3. ifj. Molnár András
Both Sándor

Futball
1. Szabó Domb
2. Kicsi utca
3. Navy Tools
Legjobb kapus: Benedek Zoltán
Legjobb játékos: Lőrincz Szabolcs
Rangidős játékos: Lőrincz Gyula
Legsportszerűbb: Both Lajos

Szép Porták
Fiatalok: Both István
30–40 évesek: Benedek Zoltán
40–50 évesek: Lőrincz Elemér
50–60 évesek: Lőrincz Lajos
60–: id. Orbán Vilmosné

Asztalitenisz:

1. Csíki Róbert
2. Benedek Vilmos
3. Tófalvi Attila
ifik: Both Roland
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn