Haladnak a décsfalvi templom építésével

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Évszázadokig csak temetni jártak ki az agyagfalvi lelkészek Décsfalvára. Négy év óta kéthetente az iskolaépületben tartanak  istentiszteletet. Mindeddig nem volt tanácsos a templom iránt érdeklődni ebben a faluban. Immár okafogyottá vált a kérdés, hiszen a szép ívű torony messziről köszönti az érkezőt. Mi bronzba öntve is láttuk a décsfalvi leányegyház templomának nevét: elkészült a harang is.

Molnár Melinda

2016. július 21., 15:592016. július 21., 15:59

Fosztó József lelkész és a gyülekezet megtapasztalta, hogy az agyagfalvi templomban még sátoros ünnepeken is hézagosak voltak a décsfalvi rész padjai. Kevesen jártak át istentiszteletre. A templom vágya a helyiek részéről abban is megmutatkozott az elmúlt évek során, hogy az osztályterem szűknek bizonyult a nagyobb ünnepeken.

A 130 fős gyülekezet lelkésze örömmel mondta el: hála Istennek, jól haladnak a templomépítési munkálatok. A leányegyház önmagában anyagilag erőtlen lenne ennek a sok évszázados álomnak a megvalósításához. A polgármesteri hivatal segítségével indulhatott el. A helyi reformátusok 2014. május 10-én tették le az imádság hajlékának az alapkövét. Eddig egyetlen elszármazott juttatott rá adományt. Legutóbb Kató Béla püspök megígérte, hogy az egyházkerület is hozzájárul a kivitelezéshez. „Rengeteg közmunkával indult meg a gyülekezet részéről az építkezés – tudtuk meg Fosztó József agyagfalvi református lelkésztől.

A terveket Bögöz község helyi költségvetéséből, az eddigi építkezési munkálatokat zömmel megyei tanácsi és állami nyertes pályázatokból finanszírozták. Tető alatt van a közel 100 négyzetméter alapfelületű templom, a hajó és a két multifunkcionális terem. Legutóbb a fedélanyag beszerzéséhez és a térkövezésére fordították az összegeket. A vizet és a villanyt már odavezették – tudtuk meg Farkas Mózes polgármestertől. A következő munkafolyamat az épület szigetelése és vakolása lesz. Az ajtók és ablakok elkészítésére már szerződött a helyi tanács, és a belső munkákat is elkezdik. Egy hónapon belül elkészül a kerítés, hogy megóvja az ősszel elültetett gyümölcsfákat. A harang felszereléséhez a szükséges anyagokat megvásárolták, szeptemberben az öntvény a helyére kerül, és automatizálják.

A harangról előbb az udvarhelyi Matricagyár igazgatójától, Gergely Lászlótól érdeklődtünk. Páll János tervező- és Silye Ferenc öntőmérnök munkájának eredményét meg is tekintettük. Az öntőmérnök szavaiból kiviláglott: a régi harangöntők mesterségbeli tudásának ismerőjeként a mai kor technológiájával valósították meg. A harangpalást ütő nélkül száz kilós, amelyre felkerült a leányegyházközség református templomának, a megrendelőnek, a kivitelező cégnek és az öntőnek a neve. Másik oldalán egy kehely domborodik, amelyet Silye mérnök jelképszeretete álmodott rá. A köpeny vállán népi motívumokat formáz az ornementika, alsó pártázatát is gazdagon ékesítették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés