Gáz van, de hat év után sem tudni, milyen

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Akár három évbe is beletelhet, amíg a szejkefürdői mofetta mellett feltörő gáz és a termálvízből vett mintákban található ásványi anyagok elemzését befejezik, majd az eredmények alapján a gyógyászati tevékenység engedélyezéséről döntenek. Az is megtörténhet, hogy a mofetta nem kap jóváhagyást a működésre.

Veres Réka

2016. augusztus 04., 13:152016. augusztus 04., 13:15

Elkezdődtek a fúrások a szejkefürdői mofettánál. Puskás Katalin, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal fejlesztési és beruházási igazgatóságának vezetője elmondta, annál a forrásnál kezdődtek el a munkálatok, amely egykor táplálta a mofettát. A feltörés helyének megtisztítását már elkezdte a csíkszeredai Agata Kft., de egyben egy hosszú megfigyelési folyamat is elindult: az elkövetkező egy évben a vízben található ásványi anyagokból időszakonként mintát vesznek, majd laboratóriumi vizsgálatokat végeznek, hogy megállapítsák az összetételét.

A mofetta múltja

A Szejkén feltörő gázra és az ott található, gyógykezelésre alkalmas iszapra hetvenöt évvel ezelőtt, kőolaj után kutatva akadtak rá. A mofetta 1978 és 1989 között élte fénykorát, ám a rendszerváltás után romos állapotba került az épület. Újjászülethet a szejkefürdői mofetta – tudatta a városlakókkal 2014-ben a korábbi városvezetés, akkor csak annyit ígérve, hogy hamarosan ismét lehet majd gyógykezelésekre járni az évekkel korábban felújított ingatlanba.

Hat évig próbált engedélyt szerezni erre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az Országos Ásvány- és Nyersanyagügynökségtől, Puskás Katalin szerint állandó levelezéseket folytattak ez ügyben. Tavaly decemberben kapták meg a jóváhagyást a forrás megtisztítására, valamint a megfigyelés elkezdésére. Az engedélynek előbb meg kellett jelennie a Hivatalos Közlönyben, majd az azt követő százötven napban kellett elkezdeniük a munkálatokat és megszerezniük a többi szükséges engedélyt.

Puskás Katalin szerint a következő egy évben megfigyelés alatt kell tartani a forrást, és mintákat is gyűjtenek, amelyeket bevizsgálásra küldenek. Az eredményektől függően meghosszabbíthatják a kutatást, így akár három évre is kiterjedhet az elemzés.

„Egyelőre hozzávetőlegesen sem lehet megmondani, mikor nyílhat meg a szejkefürdői mofetta, hiszen ez a gáz és a víz kitermelési engedélyétől függ. A megnyitás csak akkor történhet meg, ha az ott feltörő gáz és víz olyan összetételű, ami valóban gyógyhatású. Az is lehet, hogy nem is használható” – magyarázta Puskás Katalin. Mivel a forrás gázhozama nem stabil, lehetséges, hogy elmozdult az alatta lévő mélytalajkőzet, ezért az altalajkincs kiaknázáshoz kötelezően el kell végezni a megfigyelést – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés