
Fotó: Barabás Ákos
Összeütközött két személygépjármű – egy Dacia és egy Subaru – Fenyéd máréfalvi határánál szerdán este fél hat körül. A baleset egyik sérültje kórházi ellátásra szorult.
2016. november 03., 13:202016. november 03., 13:20
Három mentőautó sietett a frontális baleset helyszínére, a Dacia vezetőjét kórházba szállították. Értesüléseink szerint a Subaru sofőrje a baleset helyszínén azt állította, hogy a másik autóvezető hibájából következett be az ütközés. Később a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette ezt.
Gheorghe Filip a baleset körülményeiről elmondta, a fenyédi sofőr, B. M. 17 óra 40 perckor meg akart fordulni járműjével az úton, ám a manővert elővigyázatlanul végezte el, nem vette észre a 13A országúton szabályosan közlekedő székelyudvarhelyi J. F. autóját, és összeütköztek. A szóvivő tájékoztatása szerint nem történt súlyos sérülés a balesetben, de a fenyédi sofőr bal keze megsérült, ezért kórház szállították.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!