Forrong a tanügy és az egészségügy

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Hargita megyei egészségügyi dolgozók japánsztrájkja után az oktatási rendszerben dolgozók is felvették a fehér karszalagot hétfőn. A két ágazat legfontosabb követelései azonosak, az egészségügyiek november 2-ára, a tanügyiek 6-ára szerveztek tömegtüntetést.

Széchely István

2013. október 28., 18:532013. október 28., 18:53

2013. október 28., 19:172013. október 28., 19:17

Hétfőn országos szinten japánsztrájkba léptek az oktatási rendszerben dolgozók. A Tanügyi Szabad Szakszervezet által szervezett tiltakozó megmozdulás október 30-áig tart, és ennek részeként az érdekvédelmi tömörülés sztrájkőrséget is tart Bukarestben, a kormány épülete, valamint a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) székháza előtt. A szakszervezetnek számos követelése van, ezek között első helyen szerepel az, hogy a kormány 2014-től a bruttó hazai összterméknek (PIB) minimum hat százalékát fordítsa az oktatási rendszer finanszírozására, valamint az, hogy a költségvetési alkalmazottakra szánt költségkeret nagyobb hányadát fordítsa az állam a tanügyben dolgozók béreire, ugyanakkor fontos követeléseik között szerepel az is, hogy a kezdő pedagógusok bérét ötven százalékkal emelje meg a kormány.

Tiltakozásuk jeléül a tanügyben dolgozók országszerte felvették a fehér karszalagokat hétfőn, Hargita megyében azonban az ágazatban dolgozóknak csak kevesebb mint fele viseli a megkülönböztető jelzést. A szakszervezetnek két területi képviselete van Hargita megyében, az egyik a Csíkszék jelentős részét felölelő térség tanügyi alkalmazottait képviseli, a másik Udvarhelyszéket, Gyergyószéket, illetve az alcsíki térséget. A csíkszéki pedagógusok japánsztrájkba léptek hétfőn, kivétel nélkül minden tanintézetben viselik a fehér karszalagokat, hiszen az alkalmazottak fele plusz egy arányban mindenütt beleegyeztek a tiltakozó megmozdulásban való részvételbe – mondta el érdeklődésünkre Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezetet mintegy 1400 csíkszéki taggal képviselő területi érdekvédelmi felelős.

Különutas tiltakozás

A megye többi részén – noha elviekben ők is támogatják a tiltakozó megmozdulást – nem léptek japánsztrájkba a tanügyben dolgozók. Az őket tömörítő területi szakszervezeti vezető, Kocs Ilona egészségügyi okok miatt nem tudta megszervezni a karszalagos tiltakozást, de azt is közölte, hogy nem is tartja ezt fontosnak, ugyanis ebben az országban a tiltakozásnak ezzel a formájával semmit nem lehet elérni. Addig hordhatnák a fehér karszalagot, amíg feketére koszolódik, akkor se történne semmi, így inkább a szakszervezet november hatodikai tömegtüntetésére koncentrálnak – mondta Kocs Ilona. A sztrájknaptár értelmében november 6-án egy tömeggyűlés és felvonulás keretében a fővárosban vonulnak utcára az oktatásban dolgozók, és erre az általa képviselt szakszervezeti tagok közül már több mint ötvenen készülnek. Ők több kisbusszal, a megye különböző részeiről indulnak majd Bukarestbe. A japánsztrájk azonban a megye említett részeiben sem marad el teljesen, ugyanis a Kocs Ilona által képviselt tanügyi dolgozók a tömeggyűlés napján, november hatodikán viselik majd a fehér karszalagot – tudtuk meg a mintegy 2800 szakszervezeti tagot képviselő érdekvédelmi felelőstől.

Azt még nem tudni pontosan, hogy Csíkszékről hány pedagógus utazik majd el a fővárosi tömeggyűlésre. Póra Fülöp ezzel kapcsolatban azt közölte, ő legalább huszonöt emberre számít, a tagok november elsejéig jelezhetik nála részvételi szándékukat.

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség álláspontjáról tájékoztatva Bartolf Hedwig főtanfelügyelő elmondta, tiszteletben tartják az oktatási rendszerben dolgozók tiltakozó megmozdulását és követeléseiket, ugyanakkor örülnek, hogy a japánsztrájk ellenére mindenütt fennakadások nélkül, a megszokott körülmények között zajlik az oktatás. A tanfelügyelőség egyébként az ilyen helyzetekre vonatkozó előírásoknak megfelelően megkapta az értesítést a csíkszéki japánsztrájkról Póra Fülöptől.

Elutasítják az álcázott privatizációt

Az egészségügyi ágazatban dolgozók is tiltakoznak, a megmozdulás ugyan a tanügyiekétől függetlenül zajlik, főbb követeléseik megegyeznek az oktatásban dolgozókéval: a egészségügyi rendszer finanszírozására hat százalékot kérnek a bruttó hazai össztermékből és – egyebek mellett – azt, hogy emeljék kétszeresére a pályakezdő orvosok bérét. Az egészségügyben a hónap közepén tartottak japánsztrájkot, Hargita megyében október 15–17. között tiltakoztak fehér karszalaggal az ágazat alkalmazottai, a kisegítőszemélyzettől az orvosokig, ugyanis az egészségügyi hálózatban dolgozókat képviselő érdekvédelmi tömörülések – az orvosoké, fogorvosoké, gyógyszerészeké, pszichológusoké, biológusoké és biokémikusoké, valamint az asszisztenseké és a kisegítő személyzeté – koalícióba tömörülve, egységesen vesznek részt a tiltakozó akcióban. Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője elmondta, azt is szeretnék elérni, hogy a kormány tegyen le a kórházak részleges, álcázott privatizációjára lehetőséget biztosító terveiről.

Koalíciós tagoltság az egészségügyben

A megmozdulás folytatásaként szombaton, november másodikán az egészségügyi rendszer alkalmazottai is utcára vonulnak Bukarestben, egy csendes tüntetés keretében az Alkotmány térről a kormány épülete elé vonulnak, az ott tartandó tömeggyűlésre. Mivel a legutóbbi, szeptember 23-ai megmozduláson – a gyógyszerészkamara képviselőjét leszámítva – csak a Sanitas Hargita megyei képviselői mentek el a fővárosi tiltakozásra, a hétvégi megmozdulást nem a koalíciós tömörülésekkel közösen szervezik.

Nyulas Emma elmondta, a Sanitas részéről a megye különböző részeiről több mint ötvenen utaznak a bukaresti tömegtüntetésre. Ezt egyébként azért időzítették november másodikára, mert negyedikén érkeznek az országba a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői, így a tömegdemonstrációkra még a kormány és az IMF-képviselők közti tárgyalások megkezdése előtt sort kell keríteni – fejtette ki a szakszervezeti vezető. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben nem jutnak megegyezésre a kormánnyal követeléseiket illetően, a jövőben kétórás munkabeszüntetésre, de akár általános sztrájkra is sor kerülhet az egészségügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés