
Fotó: Barabás Ákos
Akkora a szemétrakás a székelyudvarhelyi Budvár utcában, a romák által lakott tömbházak mögött, hogy szinte a második emeletig ér – jelezte egy olvasónk, hozzáfűzve, bárki láthatja a tornyosuló szeméthegyet, aki elhalad a tömbházak mellett, és érezheti a terjengő bűzt is.
2016. november 14., 19:102016. november 14., 19:10
A szemét eltakarításáról a városháza sajtóosztályán érdeklődésünkre azt közölték, hogy a felázott talaj, valamint a sár miatt a munkagépek eddig nem tudták megközelíteni a Budvár utcát. A felgyűlt hulladék elszállítását a fagyok beálltával kezdik el. Mivel ezt korábban a város költségén végezték, megkérdeztük, hogyan oldanák meg hosszú távon a szemétproblémát az említett környéken. „Az elkövetkezőkben a Budvár-negyedben élő, szociális segélyben részesülő személyek hatásköre lesz a szemetelés megakadályozása, illetve a környék tisztán tartása” – válaszolták a hivatal sajtóosztályán.
Azt is elmondták, ez lesz az utolsó alkalom, amikor a város pénzén szállíttatják el a szemetet, ezentúl csak a kukákban összegyűlt háztartási hulladékot hordja el a szolgáltató, az egyéni szerződések értelmében.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!