
Fotó: Tamás Attila
A meteorológusok előrejelzései szerint változékony időre számíthatunk a héten, szinte napi rendszerességgel kialakulhatnak záporok, a nappali átlaghőmérséklet pedig hat Celsius-fokkal is csökkenni fog.
2015. augusztus 18., 11:092015. augusztus 18., 11:09
Jelentős mennyiségű csapadék jellemzi a következő napok időjárását Udvarhelyszéken – mondta el lapunknak a marosvásárhelyi területi meteorológiai központ ügyeletes meteorológusa. Lidia Gheorghieş kifejtette, az ország nagy részére érvényes riasztás térségünkre is vonatkozik, de szerdán, csütörtökön és akár pénteken is jelentős mennyiségű csapadék hullhat, jégeső is előfordulhat, az eső pedig villámlások és felerősödő szél kíséretében érkezik. Az Országos Meteorológiai Intézet által az ország 33 megyéjére kiadott sárga riasztás kedden 23 óráig van érvényben.
„Egyik napról a másikra esik vissza a hőmérséklet, míg hétfőn a 28 Celsius-fok volt a nappali maximális hőmérséklet, kedden már 24 Celsius-fok várható, szerdán pedig ez az érték 22 Celsius-fokra csökken” – fejtette ki az ügyeletes meteorológus. Mint mondta, a hét végéig változékony, hűvös és szeles napokra számíthatunk.
Az Országos Meteorológiai Intézet időjárás-előrejelzése szerint Erdély-szerte hűvösebb lesz, szombattól jövő hétfőig éjszakánként akár 10 Celsius-fokig is visszaeshet a hőmérők higanyszála.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!