Erdészek találkoztak ott, ahol egyáltalán nem nő fa

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Több mint százan vettek részt azon az erdésztalálkozón és konferencián, amelyet szombaton tartottak a parajdi sóbányában. Több erdészetet is bemutattak, valamint aktuális problémákról beszéltek az előadók.

Fülöp-Székely Botond

2016. október 24., 12:282016. október 24., 12:28

A tizenhatodik alkalommal megrendezett konferencia, valamint a 3. Kárpát-medencei erdésztalálkozó részvevőit Bokor Sándor, Parajd polgármestere, Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) elnöke, valamint Szakács Sándor, az EMT Erdészeti Szakosztályának elnöke köszöntötte. A szakmai előadás-sorozatot Ugron Ákos Gábor, a magyar földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkára kezdte meg, átfogó képet adva az anyaországi erdőgazdálkodásról.

A magánerdészetek esetében az erdők őrzése, míg az állami erdészetek esetében a faeladás a fő bevételi forrás – magyarázta Melles Előd, a Gyergyói Erdőrendészeti Hivatal munkatársa. Mint mondta, a magánerdészetek nem elég stabilak: tevékenységüket egyebek mellett a tulajdonosokkal való szerződéskötések bonyolítják, illetve az, hogy bizonyos erdőrészek nem egy helyen vannak. Ugyanakkor kevesebb támogatásért lehet pályázni, és ezeket nehezen folyósítják. Általánosságban az is nehezíti az erdőgazdálkodást, hogy sok esetben még mindig nincsenek kiadva a területek tulajdonjogát igazoló hivatalos dokumentumok. A szakember rámutatott, jobban kellene motiválni a területtulajdonosokat az erdősítésre, a jelenlegi támogatások kevésnek bizonyulnak.

A nemrég megváltozott törvények értelmében a szabálytalanságok miatt óriási büntetéseket róhatnak ki az erdészeti hivatalok munkatársaira, a szakmában dolgozók országos átlagfizetésének többszörösére kell gondolni – hívta fel a figyelmet Melles Előd. Kijelentette, már most is túlszabályozott a rendszer, a módosítás pedig nem segíti elő a hatékony munkát. Kifogásolta azt is, hogy a törvények kidolgozását nem szakemberekkel végeztetik, ennek pedig megvan az eredménye.

Ebben egyetértettek Szakács Sándorral, az EMT Erdészeti Szakosztályának elnökével, aki szerint az erdészeti hivatalok helyzete nemhogy javult volna, hanem inkább romlott az új jogszabály miatt. Példaként felhozta, hogy egyszerű elírások estén is heteket vesz majd igénybe a dokumentumok javítása, ráadásul büntetésre is számíthat az alkalmazott, aki helyrehozná hibáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés