Emlékezés fáklyalánggal

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Ünnepi műsorral és fáklyás felvonulással emlékezett meg Székelyudvarhely az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 59. évfordulójára pénteken este.

Veres Réka

2015. október 23., 22:322015. október 23., 22:32

2015. október 23., 22:362015. október 23., 22:36

Az megemlékezés délután hat órától kezdődött a Székelyföldi Filharmónia kamaraestjével a városháza Szent István-termében, majd a Művelődési Házban az Udvarhely Néptáncműhely ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Nyolc óra után felvonulás indult a Művelődési Háztól, ahonnan néhány százan fáklyákkal a kezükben vonultak fel a ferences rendi templom melletti Üldözöttek és Áldozatok emlékműhöz.

Az egybegyűltek menetoszlopot alkotva vonultak végig a Tamási Áron úton, majd megkerülve a Városháza teret a kommunizmus ideje alatt meghurcoltak emlékére állított térplasztikához érkeztek. Az emlékműnél a magyar himnuszt énekelték el előbb, majd a korabeli eseményeket, a több tízezres tömegek felvonulását, a szabad állam követelését, a tüntetéseket és a rövid időre lever vörös csillagot, az azt követő kivégzéseket, a kínzásokat, kitelepítéseket és a munkatáborokat idézte fel Sarkadi Zoltán moderátor. Az 1956-os szabadságharcban elveszett és üldözött magyarok emléke előtt csenddel tisztelgett ezt követően a fáklyás tömeg.

„Az 1956-os forradalom arra is példaként szolgál, hogy nem csupán a szabadságuk volt fontos a magyaroknak, sajátjaiktól sem tűrték el, hogy a nemzet jövőjét elárulják. Úgy gondolom, hogy mind a mai napig sok tennivaló van a népek szabadságjogait illetően. Megemlékezni nem csupán a levert forradalmat követő terror áldozataira kell, hanem a bátor, semmitől vissza nem riadó emberekre, fiatalokra és asszonyokra, akik szembe mertek menni a puskacsövekkel is. A jelennek szóló üzenet inkább kérdés: a ma embere képes lenne-e erre?” – tolmácsolta Benedek Árpád Csaba alpolgármester Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármesterének üzenetét. Ezt követően Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el Sándor Bíborka, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum 11. A. osztályos diákja. A megemlékezés koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen

Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen

Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése

A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése
2025. július 15., kedd

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban

Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban
2025. július 14., hétfő

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat

A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat
2025. július 14., hétfő

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét

Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét
2025. július 13., vasárnap

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán

Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán
2025. július 13., vasárnap

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma

A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma
2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában