Emlékezés fáklyalánggal

Az megemlékezés délután hat órától kezdődött a Székelyföldi Filharmónia kamaraestjével a városháza Szent István-termében, majd a Művelődési Házban az Udvarhely Néptáncműhely ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők. Nyolc óra után felvonulás indult a Művelődési Háztól, ahonnan néhány százan fáklyákkal a kezükben vonultak fel a ferences rendi templom melletti Üldözöttek és Áldozatok emlékműhöz.

Az egybegyűltek menetoszlopot alkotva vonultak végig a Tamási Áron úton, majd megkerülve a Városháza teret a kommunizmus ideje alatt meghurcoltak emlékére állított térplasztikához érkeztek. Az emlékműnél a magyar himnuszt énekelték el előbb, majd a korabeli eseményeket, a több tízezres tömegek felvonulását, a szabad állam követelését, a tüntetéseket és a rövid időre lever vörös csillagot, az azt követő kivégzéseket, a kínzásokat, kitelepítéseket és a munkatáborokat idézte fel Sarkadi Zoltán moderátor. Az 1956-os szabadságharcban elveszett és üldözött magyarok emléke előtt csenddel tisztelgett ezt követően a fáklyás tömeg.

„Az 1956-os forradalom arra is példaként szolgál, hogy nem csupán a szabadságuk volt fontos a magyaroknak, sajátjaiktól sem tűrték el, hogy a nemzet jövőjét elárulják. Úgy gondolom, hogy mind a mai napig sok tennivaló van a népek szabadságjogait illetően. Megemlékezni nem csupán a levert forradalmat követő terror áldozataira kell, hanem a bátor, semmitől vissza nem riadó emberekre, fiatalokra és asszonyokra, akik szembe mertek menni a puskacsövekkel is. A jelennek szóló üzenet inkább kérdés: a ma embere képes lenne-e erre?” – tolmácsolta Benedek Árpád Csaba alpolgármester Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármesterének üzenetét. Ezt követően Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el Sándor Bíborka, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum 11. A. osztályos diákja. A megemlékezés koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult.