Fotó: Barabás Ákos
Amikor egy közösség olyan tagját ünnepli, akit magához édesgetett Isten, nagy örömet hirdet a hosszú harangszó. Vasárnap Székelyszentkirályra hívta a gyulafehérvári kis- és nagyszeminárium tanárait, növendékeit, az idei primíciás papokat, hogy együtt adjanak hálát a családdal, a helybéliekkel és a szépszámú vendéggel Ilyés Lehel hivatásáért.
2016. július 12., 14:052016. július 12., 14:05
2016. július 12., 14:272016. július 12., 14:27
Ilyés Lehel az élet és a hivatás ajándékáért, jótevőiért, a kispapokért, diakónusokért, közösségeiért, elhunyt családtagjaiért, plébánosaiért ajánlotta fel első szentmiseáldozatát. Baróti Csaba plébános köszöntőjében a küldetés beteljesítésére kérte az úr áldását, valamint arra, hogy jó pap legyen. A kortársak nevében Berze József mondott hálát a közös gyermekkorért és a hívás-hivatás elfogadásáért. Útravalóul Szent Pál szavait idézte: Hirdesd az evangéliumot!
Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános, az újmisés egykori spirituálisa mint felkért szónok együtt örvendezett a nagyszámú ünneplővel és Lehellel. Kiemelte, Istent és a primiciást együtt ünneplik ezen a napon. Kérve a részvevőket, csodálkozzanak rá a Jóisten szándékára. Hiszen minden korban kiszemel embereket, hogy adják oda magukat annak a szolgálatnak, amelyre meghívja őket: „Idődet, tudásodat, vágyaidat, terveidet add oda, légy az én küldöttem”.
Értéket, jó tulajdonságot helyezett Isten az újmisésbe, melyeket ajándékokként használhat: az alázatot, a lelkiismeretes, alapos munkaképességet, a hivatást, a szolgálatkészséget, a kitartást és az érzékeny szívet. A szónok arra buzdította, vegye komolyan ezeket, használja papként – ne a maga dicsőségére, hanem hogy tettei által Istent dicsérjék a rá bízottak. „Amikor jót teszel, ne engedd, hogy korlátozzon, hogy a másik milyen. Tedd a jót azzal, akinek szüksége van rá. Szeretetünket, szolgálatunkat ne válogassuk meg, hogy kinek adjuk. Légy nagylelkű, mint az irgalmas szamaritánus.” Méricskélés és feltétel nélküli, áradó irgalmas szeretetre buzdítva és érte imádkozva kívánt boldog, hiteles, szép papi életet.
Az ünnepelt pap az életet, a családot, a közösséget, a hitet és a hivatást köszönte meg Istennek. Ugyanakkor azt, hogy ezen a napon is tartogatott számára tanulnivalót: legyen minden természetes úgy, ahogy Ő szeretné. Családtagjait egy-egy személyes hálamondattal ajándékozta meg a szentmise végén, hasonlóképpen egyenként mondott köszönetet mindazoknak, akik meghatározták életének, pályájának alakulását. A legünnepélyesebb pillanatokban, az újmisés áldás alatt szem nem maradt szárazon.
Ilyés Lehel
Kétéves korától Székelyszentkirályon él, három húga van. Az általános iskolát a településen végezte, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban érettségizett, majd a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe nyert felvételt. A pasztorális gyakorlati év első felét a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánián, a másodikat Szászrégenben töltötte. Június 29-én szentelte pappá Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban. Augusztus 1-jétől Gyergyóalfaluban szolgál segédlelkészként. Papi jelmondatát a zsolozsmából választotta: Krisztus az égi Atya arca, fénye.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
Számos alkalommal besétált az Árvátfalván lévő házak közé egy fiatal hím medve, amely egyszer gyereket is megijesztett a településen. Ezt a példányt fogták be csapdájukkal a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vadőrei.
szóljon hozzá!