
Fotó: Barabás Ákos
Az 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében található körforgalom mellett elkezdték annak az új közösségi térnek a kialakítását, amely Román Viktor szobrász A szekér című alkotása köré épül.
2016. március 22., 12:142016. március 22., 12:14
A rendezés célja egy új közösségi tér kialakítása – mondta el a polgármesteri hivatal sajtófelelőse. Az 1918. december 1. és a II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésénél kialakított zöldövezetben padokat és új lámpatesteket helyeznek majd el, ugyanakkor figyelembe veszik a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők igényeit is. Jakab Emőke székelyudvarhelyi építész terveit a korondi Árcsó Kft. munkatársai valósítják meg – tájékoztatott a városháza sajtósa, aki szerint legkésőbb május elején átadhatják az új kisparkot az udvarhelyieknek.
A téren kiemelt helyet kap majd Román Viktor, homoródszentmártoni születésű szobrász A szekér című alkotása, pontosabban annak másolata. Miklós Zoltántól, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeum igazgatójától megtudtuk, hogy az eredeti, üvegszálból készült alkotás a művész testvérének a tulajdonában van. Az erről készült első bronzmásolatot egy párizsi biztosító társaság épületének előterében állították ki 1978-ban. Az udvarhelyi, másodiknak számító bronzmásolatot Sántha Csaba szovátai szobrász készíti el és az eredeti talapzat mására helyezik. Miklós Zoltán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ugyanazon művészeti alkotásnak az eredetiről készített hatodik, esetenként nyolcadik kópiája is eredetinek számít, e fölött a szakma már nem jegyzi a reprodukciókat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!