Előjelnek jó, ha már itt egyezségre jut a menyasszony és a vőlegény

•  Fotó: Dávid Anna Júlia

Fotó: Dávid Anna Júlia

Élménytúra-szervezés, menyasszonyi ruha, karikagyűrű, régi és új rendezvényhelyszínek, terített asztalok kacsasülttel, zenészek, szószólók, fotósok és rendezvényszervezők – vagyis minden, amiből a házasulandók kedvükre válogathatnak a hétvégén szervezett udvarhelyi Esküvő Expón.

Dávid Anna Júlia

2017. január 22., 12:012017. január 22., 12:01

Szombaton délelőtt nyitották meg a kétnapos rendezvényt, azzal a büszkeséggel, hogy amíg az első expón mindössze tizenegy kiállító vett részt, mostanra közel száz szolgáltató vonultatja fel kínálatát. A szervezők a családias hangulatban látják a sikerük kulcsát – mondta el Kusztura Szabolcs házigazda.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere nyitóbeszédében hangsúlyozta, mindig elégedett, ha valahol profizmust vél felfedezni, jelen eseményen is ezt tapasztalta. A kiállítóknak kívánta, hogy szakmai fórumként tekintsenek erre az expóra, a házasulandó fiataloknak pedig azt, hogy a nagy napjuk olyan legyen, amilyennek azt elképzelték: róluk szóljon, és ne az anyagiakról.

A nap folyamán szakmai tanácsokat hallgathattak az érdeklődők, ugyanakkor a Főnix Konyha főzőshowját is megtekinthették, valamint a már jól megszokott menyasszonyiruha-bemutatót. Itt a hagyományos fehér ruhakölteményektől az extrém rövid ruhán át, a négy évszak jellegzetes színei és elemei is felvonultak a színpadon.

A nagy napot gondos előkészületeknek kell megelőzniük – derült ki az idén nyolcadik alkalommal megszervezett Esküvő Expón, így a helyszínen nemcsak a legény- és lánybúcsú tartalmas megszervezéséhez kaphattak tippeket az házasulandók, hanem az eseményt megelőző méregtelenítő tisztítókúrához, sőt fogyókúrához is kínáltak termékeket.

A kiállítókkal beszélgetve az derült ki, hogy elsősorban érdeklődnek a párok, felmérik a terepet, névjegykártyákat, szórólapokat szereznek be, majd később jelentkeznek, de voltak olyan határozott párok is, akik azonnal időpontot foglaltak egy-egy szolgáltatónál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés