Elkészült az igénylők listája

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Pénteken függesztették ki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára a csereháti szociális lakásokra jogosultak listáját és pontszámait. Óvni január 11-éig lehet.

Simon Eszter

2012. december 16., 19:412012. december 16., 19:41

2012. december 16., 19:542012. december 16., 19:54

Udvarhelyen a Csereháton lévő 64 szociális lakásból 42 még gazdára vár, ezeket előreláthatólag jövő év első felében osztják majd ki. Mint arról korábban írtunk, a már leadott dossziék kiegészítését és az új igényléseket november végéig fogadták a polgármesteri hivatalnál. Az évek folyamán eddig benyújtott lakásigénylések közül 446 felelt meg a csereháti szociális lakások kritériumrendszerének. Erről novemberben mindenkit személyesen értesítettek, melyre csupán 242 igénylő jelzett vissza.

Az elmúlt két hétben a régi igénylők aktacsomóit is újra át kellett nézni, valamint az elmúlt hónapban leadott új dossziékat is ellenőrizni, majd összesíteni kellett. Mivel 42 szociális lakás kerül kiosztásra, azt, hogy ezeket kik kapják meg, a pontozás után elkészített prioritási lista alapján döntik el. Az adatfeldolgozást követően december 14-ére, péntekre készült el a mindenkori igénylők új listája, mellette az általuk kapott pontszámokkal. A jogosultak listáját a hivatal hirdetőtáblájára függesztették ki, valamint péntektől a városháza honlapján is megtekinthető, a sajtóiroda menüpont alatt.

A lista egy kilakoltatottat és 241 más kategóriájú személy nevét tartalmazza, a rajta lévő legmagasabb pontszám 76, a legalacsonyabb 0, a negyvenkettedik igénylő pontszáma pedig 63,5. Akik a pontszámokat illetően óvást szeretnének letenni, megtehetik 2013. január 11-éig a városháza 10-es irodájában hétköznapokon 11 és 15 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés