
Fotó: Olti Angyalka
Befejeződött a régi községháza napközivé alakítása Kányádban, így az üzemeltetéshez szükséges engedélyek beszerzése után birtokba vehetik az épületet a gyerekek. A község vezetése hamarosan az udvar rendezését is elkezdené.
2026. május 04., 13:572026. május 04., 13:57
2026. május 04., 13:572026. május 04., 13:57
Összesen 600 ezer lejért pályázott az Országos Helyreállítási Terv programban (PNRR) a kányádi önkormányzat, hogy közösségi házzá alakíthassák a régi polgármesteri hivatalt. Nem sokkal később a helyi iskola munkatársai jelezték, hogy szükség lenne egy napköziotthonra a községben, ahol 21. századi körülményeket biztosíthatnak a gyerekeknek.
A kérésnek eleget téve, az önkormányzat a korábban megnyert pályázat terveit úgy módosította, hogy az épület alkalmas legyen a napköziotthon befogadására.
Az említett tervmódosítások miatt meglehetősen lassan haladtak a kivitelezéssel, hiszen minden változtatást ellenőriztetni kellett, ami sok időt vett igénybe, és az áfaemelés miatt teljesen újra kellett számolni a gazdasági mutatókat.
Fotó: Olti Angyalka
Tavaly ősszel ugyanakkor már látványos volt a haladás: egyebek mellett
Akkor György Sándor polgármester abban bízott, hogy néhány hónapon belül sikerül befejezni a beruházást, és átadhatják az iskolának a megújult és átalakított épületet.
Fotó: Olti Angyalka
Újbóli megkeresésünk az elöljáró elmondta, a nehézségek ellenére tavaly év végéig sikerült befejezni az építkezést. A helyszínen mutatta be a megújult épületet, amely egyáltalán nem emlékeztet már a régi, szűkös községházára. A munka során sok falat eltávolítottak, így
Már bútorok is vannak a tanintézményben, amelyeket egy másik, Hargita Megye Tanácsával közös pályázat részeként vásárolták meg.
Fotó: Olti Angyalka
Hangsúlyozta, noha korábban azt tervezték, hogy eleinte óvodaként fogják üzemeltetni a létesítményt, most már mindenképp napköziben gondolkodnak. Ehhez azonban be kell szerezniük a törvény által előírt engedélyeket.
György Sándor rámutatott, az udvaron még lesznek kisebb munkálatok, hiszen játékelemeket szeretnének elhelyezni a gyerekek számára. Emellett fontos az ott lévő fahulladék elszállítása és egy fából készült melléképület biztonságossá tétele is. Ezeknek a munkáknak nyomban nekilátnak, amint sikerül elfogadni a 2026-os költségvetést.
A hivatal munkatársai helyett gyerekek költözhetnek be a régi községházára
Fotó: Olti Angyalka
Fotó: Olti Angyalka
Fotó: Olti Angyalka
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
szóljon hozzá!