
Fotó: Magyari Róbert
Amint már korábban írtunk róla, az egészségügyi minisztérium a kórházakban is leépítéseket tervez, ezek mértékét pedig a kórházak kategóriánkénti besorolása alapján határozza meg. Az osztályozás az ágyak száma alapján történik. Ez azonban rossz, véli Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke, emlékeztetve arra, hogy az országos szakszervezet már kérte a szaktárcát, más számítás alapján végezze az osztályozást.
2010. július 28., 17:112010. július 28., 17:11
2010. július 28., 17:382010. július 28., 17:38
Fotó: Magyari Róbert
Az ágyszám szerinti kategóriák túl nagyok, az egyik, amelybe az udvarhelyi kórház is tartozik, a 400-tól 800-ig terjedő ágyszámmal rendelkező kórházakat foglalja magában. A személyzet számát is ez alapján határozzák meg. Emiatt azonban az egyik kórházra nagyobb teher hárul, mint a másikra, és a leépítések után sokkal nehezebb lesz azon kórházak számára, amelyek 799 ággyal rendelkeznek, mint amelyekben csak 400 ágy van – magyarázza Nyulas Emma. A szakszervezet egyelőre arra vár, hogy a minisztériumi rendelet jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben, ugyanis akkor derül majd ki, hogy az intézkedés pontosan milyen hatással lesz az egészségügyre, valamint az, hogy az egyes kórházakban mekkora leépítéseket kell majd elrendelni. A megyei szakszervezeti vezető ugyanakkor elmondta, hogy a Sanitas tiltakozó akciókat tervez a nemrég elrendelt 25 százalékos bércsökkentés miatt, ezek várhatóan szeptember 16-án kezdődnek majd a fővárosban.
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
szóljon hozzá!