Egyéni és közösségi múltidézés a tanulmányúton

A szakmai kirándulás során idén hat település nevezetességeit tekinthették meg az érdeklődők: Oroszhegy frissen felavatott tájházát, Fenyéd római katolikus templomát, a máréfalvi és szentegyházi emlékházat, a lövétei Kisboldogasszony-plébániatemplomot és a helyi tájházat, illetve a homoródkarácsonyfalvi római katolikus templomot mutatták be a szakértők. Az ismertetőkbe nemegyszer évszázados, illetve modern mítoszok, legendák vegyültek, ezeknek köszönhetően a kedvezőtlen időjárás ellenére sem lankadt a társaság érdeklődése, lelkesedése.

Győztes per: isteni jel

Fenyéd templomáról Bokor Botond, a község polgármestere tartott bemutatót a látogatóknak. Az egyik általa ismertetett régi történet szerint a XVIII. században, a templom építéséhez hozzájárulandó, egy máréfalvi család adományozott területet az egyháznak. Cserébe azt kérték, hogy a család férfi tagjainak elhalálozása esetén Fenyéden is harangozzanak. „A nőkre nem tér ki a megállapodás” – jegyezte meg végül, általános derültséget keltve a hallgatóság körében. Két másik – jóval későbbi – történetével az istenháza 2009-ben elkezdődött felújításának részleteibe avatta be a látogatókat. „Isteni csoda volt, ahogy sikerült megszereznünk a restauráláshoz szükséges pénzt” – vélte a polgármester, hozzáfűzve, abban az évben nyert meg a község önkormányzata egy régóta húzódó pert egy multinacionális cég ellen. „Amikor kilátástalannak tűnt a helyzet, úgy imádkoztam, hogy ha nyerünk, a kapott pénzt a fenyédi és küküllőkeményfalvi templomok felújítására fordítjuk. Végül 2,8 milliárd lejes kártérítést ítéltek meg a javunkra” – számolt be a polgármester. A második történet kevéssel a templomszentelés előtt zajlott: egy tűzeset során elégett a templom padjainak jelentős része – ezek helyett a település lakói közös összefogással készítettek újakat. „Valószínűleg a Jóisten próbára akart tenni minket, hogy miként tudunk lehetetlen helyzetből eredményt elérni” – feltételezte a község vezetője.

Mindenki jószágai

Lövétén – akárcsak előbb Fenyéden – Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum régésze számolt be az általuk e térségekben végzett kutatások eredményeiről. Mint elmondta, az Árpád-kori leleteket feltárt ásatások 2010 óta tartanak, ám igazán jelentős előrelépéseket idén nyáron tettek, amikor egy amerikai kutatócsoport is dolgozott nekik. Kiderült az is, hogy míg Fenyéden több antropológiai leletet, számos középkori sírt, Lövétén a XII–XIII. századi templom maradványainak sokkal nagyobb részét sikerült feltárniuk.

Ezt követően Mihály János történész osztott meg a részvevőkkel néhány, a Kisboldogasszony-plébániatemplom helyének kiválasztásával, felépítésével kapcsolatos anekdotát, de megemlítette az egyik mennyezeti festményen látható juhokat is, amelyeket egy tréfás történet szerint a helybéliek saját állataiknak tekintettek. Jelenkori legenda, hogy a lövétei, magas sótartalmú víz agyserkentő hatású, s valamiféle rejtély övezi a férfiak körében a helyi asszonykórus tevékenységét is – mint Mihály János tréfából megjegyezte, ez egy jó ürügy a nőknek arra, hogy eljárjanak otthonról. A helyi tájházban Fazakas Ágnes népi mester elmondta, az asszonykórus csak fedőnév: a nők az éneklésen kívül közösen főzni és kézimunkázni tanulnak, ezeket ugyanis ma már sok családanya nem tudja, így a néphagyományokat át sem örökítheti gyermekeinek. „Az asszonyoknak kell is egy kis elfoglaltság, mert különben hülyeségen jár az eszük” – jelentette ki a foglalkozásokat vezető népi mester, megnevettetve hallgatóságát.

Feledhetetlen emlékek parádéja

A tájházlátogatások különösen jó ötletnek bizonyultak, ugyanis a legtöbb részvevő számára ezek időutazást jelentettek saját fiatal- vagy gyerekkorukba. A kiállított, évszázados használati és dísztárgyak az idősebbeknek eszükbe juttatták személyes tapasztalataikat, a szüleik, nagyszüleik által elmondottakat.

Máréfalván – ahol az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska fogadta a csapatot, bemutatva a tájházat és a Kőlik Egyesület kapumentő programját – nemcsak információkkal szolgáltak a tanulmányút részvevőinek, hanem friss tejfölös lepénnyel, amely néhány látogatóban gyermekkori emlékeit, a néhai nagymama süteményeinek ízvilágát idézte fel. Később, útban a tájház melletti, több száz éves székelykapu-elemekből álló csűrtárlat felé többen lemaradtak friss diót szedegetni, csemegézni, egy kiránduló pedig az eperfát nézte megbabonázva. „Gyermekkorom cserepe” – fogalmazott, s elmesélte, kiskorában, még a régi rendszerben iskolai feladatuk volt eperfalevelet szedni az osztály által gondozott selyemhernyóknak. „Mindig a szomszédokhoz mentünk át levelekért, mert nekik volt eperfájuk. A tanév folyamán mi gyűjtöttük a legtöbb levelet, így jutalomkirándulásra vittek Kirulyfürdőre” – avatott be emlékeibe a nyugdíjas tanárnő.

Egy másik tanárnőben Oroszhegy idézett fel több évtizeddel ezelőtti színielőadásokat, amelyeket diákjainak betanítva a községben adtak elő. „Akkor még nem volt itt aszfaltút, azóta sokat fejlődött a település, de a szép, régies házak nagyjából megmaradtak” – mondta el a tanárnő. Az újításoknak a hagyományőrzéssel való összefonódására Oroszhegyben a nemrég felavatott tájház a legjobb példa, amely, ha bútorzata is elkészül – mint Bálint Elemér Imre polgármester elmondta –, a jövő nemzedékeit modern eszközök segítségével tanítja meg a múlt tiszteletére. „A turisztikai központban jól megfér majd a rokka és az érintőképernyős számítógép” – jelentette ki.

A tanulmányút részvevői végül azt is megtapasztalhatták, hogy a székely kultúra, a hagyományok és népszokások a fiatalság körében is élnek: az utolsó állomáshelyen, Homoródkarácsonyfalván népviseletbe öltözött csőszök és csőszlányok önfeledt, bálra hívó dalolását hallhatták.