
Fotó: Barabás Ákos
Félsávos útlezárás van érvényben a 131-es megyei úton, a Kénosi-tetőt érintő szakaszon, ahol egybefüggő aszfaltréteg leterítését rendelte el a Hargita megyei önkormányzat. A hétfőn megkezdett munkálatokat jövő héten már be is fejeznék – tájékoztat keddi címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.
2015. augusztus 18., 12:142015. augusztus 18., 12:14
Összesen egymillió lejt különített el a megyei tanács arra, hogy a Kénosi-tető 3,6 kilométeres szakaszára egybefüggő aszfaltréteget terítsenek el, melyet idén első ízben a karbantartási munkálatokra szánt pénzből kiviteleznek – tudta meg a napilap Hargita Megye Tanácsának alelnökétől. Incze Csongor rámutatott, a hétfőn elkezdett útburkolat-leterítést már jövő héten be kell fejeznie a közbeszerzési eljárás nyertesének, a Multipland Kft.-nek, melynek részeként két centiméter alapozó-, illetve négy centiméter koptató-aszfaltréteg kerül az útra.
Zólya Zsombor, a megyei önkormányzat útadminisztrációs osztályának vezetője a helyszínen az Udvarhelyi Híradónak azt mondta, átlagosan napi ötszáz métert tud leaszfaltozni a kivitelező, így ha az időjárás is kedvez, akkor mindenképp tartható az említett határidő. A munkálatok idején félsávos útlezárásokra számíthatnak az autósok. Mint megtudtuk, az átadástól kezdődően három év garanciát vállal a kivitelező.
Az útfelméréseket figyelembe véve Hargita-megyeszinten összesen 37 kilométeren terveznek egybefüggő aszfaltréteget leteríteni, ezt pedig két évig érvényes keretszerződésbe foglalták az építő vállalattal – magyarázta az újságnak Incze Csongor, kiemelve, hogy a hatályos törvények értelmében csak azokra a szakaszokra kerülhet aszfaltszőnyeg, ahol korábban már volt aszfaltréteg, sőt, azt minimum negyven százalékban kátyúzták is előzőleg. Mint mondta, idén 5,5 millió lejből gazdálkodhatnak, ebből 21–22 kilométer út feljavítása finanszírozható, 10 kilométer Udvarhelyszéken.
Incze Csongor elmondta, Kis- és Nagygalambfalva között, a 137-es megyei úton 1,1 kilométeren fognak egybefüggő aszfaltréteget kialakítani (a dombtetőtől a vasútátjáróig), illetve Fenyéden, a zetelaki eltérőtől számítva egy 400 méteres szakaszon. Hasonló munkálatokat végeznek még Zeteváralja után, a gáttól kezdve a betonútig 1,8 kilométeren, illetve Szenterzsébet és a Sárdhoz közeli Maros megyei határ között. Utóbbi helyszínen vélhetően csak októberben kezdik el az aszfaltozást.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!