Egész nyáron járt a lábuk

A Kékiringó Néptánccsoport tagjainak a nyár folyamán sem állt meg a lábuk, az edzőtáborok mellett számos rendezvényen, fesztiválon gyönyörködtették táncukkal és dalolásukkal a külhoni és hazai közönséget.

Dósa Ildikó

2016. október 05., 18:582016. október 05., 18:58

Gazdag nyári időszakon van túl a Kékiringó Néptánccsoport. A hosszú szünidő alatt négy korosztályos edzőtáborban tökéletesítették tánctudásukat, a kicsik Székelyvarságon, a nagyobbak és az aktív tagok pedig Lázárfalván gyakoroltak, majd a tanultakat Székelyudvarhelyen és a környező falvakban mutatták be.

A Kékiringó több éve rendszeres részvevője a Kalotaszegi Nemzetközi Tánctábornak, ahol a gálaműsorban is mindig fellépnek, idén felcsíki táncokat roptak. Szeptember végén ellátogattak a húszéves jubileumát ünneplő balánbányai Botorka Néptáncfesztiválra is, a hét elején pedig Magyarországról tértek vissza, ahol az Izsáki Sárfehér Napokon húsz gyerek mutatta be Erdély nagyobb néprajzi tájegységeinek viseletét, népdalait, páros táncát, illetve legényesét. A bemutatót udvarhelyszéki táncrenddel zárták. E hét végén Medgyesre utaznak, az Őszi Fesztiválon a csoport haladói csillogtatják meg tánctudásukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
2026. január 02., péntek

Tűz Szentegyházán: csak a lemezzel fedett teteje maradt meg a melléképületnek

Kiégett egy szerszámok és fa tárolására használt melléképület pénteken hajnalban Szentegyházán. Az önkéntes tűzoltóknak köszönhetően a lángok nem terjedtek át a közeli lakóházra.

Tűz Szentegyházán: csak a lemezzel fedett teteje maradt meg a melléképületnek
Hirdetés