
Fotó: Pál Árpád
Dráma-műhelygyakorlaton vehetnek részt az udvarhelyszéki középiskolás diákok csütörtökön Székelyudvarhelyen, az Udvarhelyi Fiatal Fórum Kossuth utcai székházában.
2016. november 22., 20:302016. november 22., 20:30
A műhelymunka egy nyári színjátszó tábor folytatása, amelyet a Valeo Art egyesület szervezett. Mindkét rendezvény témáját Tamási Áron ismert regényalakja, Ábel ihlette. Az általa megélt élethelyzetek, konfliktusok apropóján olyan, a mai kamaszokat is érintő problémákra dolgoztak ki jeleneteket, mint a magány, a félelem, a felnőttekkel való konfliktushelyzetek – ismertette Fincziski Andrea (fotón jobbra) színművész, az egyesület tagja. A nyári, hatnapos alkotótábor délelőtt mozgásos, beszédfejlesztő gyakorlatokkal, délután pedig improvizációval és drámajátékokkal zajlott. A Tamási Áron Gimnáziumból, a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolából, valamint a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból jelentkezett harminc diák a tábor végén kisfilmet készített Papp Tibor Pogány ritmusok című verse alapján.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!