Csütörtökön elkezdődik a körzetköteles iratkozás

Március 3-án kezdődik és március 17-éig tart az óvodákba, illetve első és ötödik osztályokba történő körzetköteles iratkozás. Az iratkozási naptár szerint szerdán még lehet jelentkezni a nem körzetköteles osztályokba, bár számos tanintézményben ezek a helyek már hétfőn beteltek.

Széchely István

2011. március 01., 17:562011. március 01., 17:56

2011. március 01., 18:092011. március 01., 18:09

Február 28-án kezdődött a nem körzetköteles iratkozás a tanintézményekben, ez szerdán fejeződik be, majd csütörtökön, március 3-án rajtol a körzetköteles iratkozás a óvodákban, napközikben, illetve az első és ötödik osztályokban. Mostanáig semmilyen fennakadás nem volt, a nem körzetköteles osztályokban már az első napon betelt a jóváhagyott helyek fele – tájékoztatott Ferencz S. Alpár.

A Hargita megyei főtanfelügyelő ugyanakkor kiemelte, nagyon fontos, hogy a szülők és tanintézmények egyaránt szigorúan betartsák az iratkozási szabályokat, egyebek mellett a pontos összesítés érdekében, illetve azért, hogy elkerülhetők legyenek a kettős iratkozások. „Sajnos történtek olyan esetek, hogy az iskolák két iratkozási űrlapot bocsátottak ki, vagy a szülők úgymond elveszítették, és még egyet kértek” – utal a korábbi években történt esetekre a főtanfelügyelő, hozzátéve, hogy a szabályok szerint ilyen esetben a második űrlapon már fel kell tüntetni, hogy az másolat. Fontos tudni azt is, hogy szigorúan csak 9 és 14 óra között zajlik az iratkozás.

A székelyudvarhelyi napközikben holnaptól összesen 356 helyre írathatják gyermekeiket a szülők: A Ficánka Napközi Otthonban 36, a Kipi-Kopiban 40, a Csicsergőben 35, a Napsugárban 38, a Csillagvárban 49, az Eszterláncban 56, a Villanytelepiben 45, a Zsibongóban pedig 57 hely van jóváhagyva az idei tanévre.

A tanintézmények többségében két első és két ötödik osztályt indítanak. Ilyenek az Orbán Balázs, a Tompa László, a Bethlen Gábor és a Móra Ferenc általános iskolák, valamint a Dr. Palló Imre Zene- és képzőművészeti Szakközépiskola is. A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, a Tamási Áron Elméleti Líceumban, a Marin Preda Elméleti Líceumban, valamint a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban egy-egy első és ötödik osztály indul, de utóbbi esetében valószínűleg még egy ötödik osztály indítására lesz szükség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet

Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

Hirdetés
2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
Hirdetés