Börtönbe viszik a Gábor család öt tagját

Apró módosításokkal jóváhagyta a Marosvásárhelyi Táblabíróság csütörtökön a Termés utcai Gábor család öt tagja ellen, Székelyudvarhelyen meghozott alapfokú ítéletet. A fellebbezés után tehát végleges döntés született: mehetnek börtönbe az elítélt családtagok.

Jánosi András

2016. június 16., 17:452016. június 16., 17:45

A Marosvásárhelyi Táblabíróságon egyedül Gábor Zsolt fellebbezését fogadták el: felmentették a minősített lopás vádja alól, maradt tehát a fenyegetés, így az 1 év és 2 hónapos büntetése 4 hónapra csökkent. A család többi tagjának fellebbezését visszautasították. A kiegészítő ítéletek is maradtak úgy, ahogy alapfokon meghozták azokat: meghatározott ideig nem közelíthetik meg a sértett feleket és családjaikat. Az alapfokú kártérítési összegek is megmaradtak.

A végleges ítélettel végrehajtási parancsot is kiad a táblabíróság, ami azt jelenti, hogy rövidesen az elítéltek rácsok mögé kerülnek. Természetesen, ha minden rendjén megy, ám ez nem pontosan volt így a Gábor családnál. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre csütörtökön azt közölte, hogy az egy hete bujkáló Gábor Róbertet még nem sikerült elfogniuk.

A csütörtök reggelre kiírt marosvásárhelyi ítélethirdetésen egyetlen érdekelt fél sem volt jelen.

Mint korábban írtuk, a tavaly decemberben kihirdetett alapfokú döntésben a család öt tagját ítélték el több bűncselekményért is, amelyeket a bethlenfalvi és kadicsfalvi közösség tagjai – közöttük akkor még önkormányzati képviselő Gálfi Árpád – ellen követtek el. Az ügyhöz magánvádlóként becsatlakozott három további személy is, akiknek anyagi követeléseik voltak. A tárgyalások egyébként összesen nyolc személyt érintő fenyegetések, lopások és rongálások tárgyában zajlottak.

Az alapfokú ítéletben Gábor Dénes családfőt több fenyegetésért és rongálásért 7 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, amihez hozzáadták a 2013-ban felfüggesztett 5 hónapos ítéletét, ezért egy évet kell letöltenie. Élettársa, Ötvös Eszter többrendbeli fenyegetésért 4 hónapot kapott, amihez ugyancsak hozzáadtak egy 2013-ban felfüggesztett 5 hónapos büntetést, így összesen 9 hónapot kell letöltenie. Gábor Szabolcsra 7 hónap, Gábor Zsoltra 1 év és 2 hónap, Gábor Róbertre pedig 6 hónap és 20 nap letöltendőt szabtak ki alapfokon – Zsoltra minősített lopásért is, két testvérére csak fenyegetésekért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés