
Fotó: Ádám Gyula
Néptánc és népzene autentikusan, de improvizációkkal fűszerezve is – az idei Össztánc Ősszel fesztivál gazdag programmal várja az érdeklődőket hétfőtől szombatig.
2016. november 13., 19:112016. november 13., 19:11
A rendezvényen három hivatásos együttes különböző előadásai tekinthetők meg. A fesztivált a budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című produkciója nyitja meg hétfő este hét órakor. Az Udvarhely Néptáncműhely kedden a Játsszunk mesét! című gyerekelőadással lép fel déli tizenkettőkor, illetve este hétkor, de kedden fél öttől gyerektáncház is lesz.
A hatnapos rendezvényre a jegyek megvásárolhatók a Művelődési Ház pénztáránál, hétköznap 11–14, illetve 15–17 óra között, valamint előadás előtt egy órával. Helyfoglalás érdekében a 0742–483056-os telefonszám hívható a pénztár nyitvatartási ideje alatt, a 0266–217538-as telefonszám pedig hétköznapokon 8 és 16 óra között.
A felnőtteknek szóló előadásokra a jegy 15, illetve kedvezményesen 10 lejbe kerül, a gyerekelőadásokra pedig 10, illetve 5 lejbe. Amennyiben valaki a fesztivál összes előadására igényelne jegyet, egyeztetéssel kedvezményesen is megvásárolhatja.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!