A lehűlés ellenére nem nőtt számottevően a légúti megbetegedések száma az elmúlt héten, és influenzafertőzés sem történt Hargita megyében. Még nem tudni pontosan, mikor kezdődik az idei influenza elleni oltáskampány.
2014. október 29., 19:292014. október 29., 19:29
2014. október 29., 19:292014. október 29., 19:29
Október elejétől már jelentési kötelezettségük van a háziorvosoknak a megyei közegészségügyi igazgatóság felé a légúti megbetegedések számáról, valamint az influenzagyanús esetekről, ám utóbbiból még egyetlen igazolt fertőzést sem jegyeztek, és a légúti megbetegedések száma sem haladta meg az ezret az elmúlt héten – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. A háziorvosok heti jelentését kedden összesítették, eszerint az egy hét alatt feljegyzett megbetegedések többsége – összesen 849 – felső légúti volt, és a betegek közül mindössze néhányat kellett kórházba utalni. A légúti fertőzések aránya az ilyenkor szokásosnak megfelelő, és a megbetegedések száma alig néhánnyal nőt az előző hét adataihoz képest. Az alsó légúti megbetegedések, tehát a tüdőgyulladások száma sem tér el az ilyenkor megszokottól, kevesebb mint száz esetet jegyeztek fel az elmúlt héten a háziorvosi rendelőkben.
Nem került nyilvántartásba ugyanakkor egyetlen igazolt influenzás megbetegedés sem Hargita megyében, így egyelőre nincs jelentősége annak, hogy az országos influenza elleni oltáskampány még nem kezdődött el. A szaktárca jelentést kért a megyei közegészségügyi igazgatóságtól az ingyenes védőoltásra jogosultak számáról, de arról még nem kaptak hírt, hogy az egészségügyi minisztérium mikor küld oltóanyagokat – mondta el Tar Gyöngyi.
A közegészségügyi igazgatóság vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet a betegségmegelőző óvintézkedésekre, a hullámzó hőmérséklet miatti réteges öltözködésre, a gyakori kézmosásra, a sok C-vitamin-tartalmú gyümölcs és zöldség fogyasztására, illetve – a betegséggócok kialakulásának megakadályozása érdekében – arra, hogy a szülők beteg gyerekeiket ne vigyék gyerekközösségbe, és a náthás, lázas felnőttek is kerüljék a közösségeket. Az egyéni védekezés a közösség szempontjából is fontos – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!