Aszfaltréteg került a 138B megyei útra

1,9 kilométernyi aszfaltúttal bővült a Hargita megyei úthálózat. A Hargita Megye Tanácsa költségvetéséből finanszírozott 500 000 lej értékű beruházást Borboly Csaba tanácselnök, Sófalvi László alelnök és Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere adta át ünnepélyes keretek közt a forgalom számára november 6-án, szombaton.

Iochom Zsolt

2010. november 08., 11:132010. november 08., 11:13

2010. november 09., 09:552010. november 09., 09:55

Galéria

„A Zetelakát Székelyvarsággal összekötő 138B megyei út leaszfaltozásával régi adósságát törlesztette a megyei tanács, ugyanis ezelőtt két évvel tettünk ígéretet erre. Örülök, hogy végre sikerült pénzt elkülönítenünk a munkálatra, és még a fagyok beállta előtt befejeződött az aszfaltozás” – fogalmazott beszédében a megyei tanács elnöke. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy mandátuma végéig a területi RMDSZ-szel együttműködve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a település központjába vezető három kilométernyi útszakaszra is aszfaltréteg kerülhessen.

Galéria

„A két évvel ezelőtti árvíz utáni rehabilitációs munkálatok folytatásaként, jövőre az új aszfaltútra koptatóréteg kerül” – hangsúlyozta Sófalvi László alelnök. (HMT sajtóiroda)

Galéria

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből

Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében

Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében
2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől

Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől
2026. január 16., péntek

Baleset történt Kalibáskő közelében, egy autó a fák közé sodródott

Személyautó sodródott le egy baleset következtében a 13A jelzésű országútról Szentegyháza és Csíkszereda között, Kalibáskő közelében pénteken délután.

Baleset történt Kalibáskő közelében, egy autó a fák közé sodródott
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Elhalasztották a döntést az alkotmánybírók felfüggesztésének ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

Elhalasztották a döntést az alkotmánybírók felfüggesztésének ügyében
2026. január 16., péntek

A romániai olajinfrastruktúra ellen tervezhetett szabotázsakciót Oroszország

A litván hatóságok szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) állt egy 2024-es litvániai gyár elleni gyújtogatási kísérlet mögött; az üzem rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek – írja az Agerpres a Reuters pénteki beszámolója alapján.

A romániai olajinfrastruktúra ellen tervezhetett szabotázsakciót Oroszország
2026. január 16., péntek

Visszatér a hideg, Székelyföldön is kemény fagyok várhatók

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint a következő napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékra és heves szélre is számítani lehet.

Visszatér a hideg, Székelyföldön is kemény fagyok várhatók
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Nagyon nem akaródzik elfogadni a különleges nyugdíjak csökkentését

Február 11-ére halasztotta az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását.

Nagyon nem akaródzik elfogadni a különleges nyugdíjak csökkentését
2026. január 16., péntek

Megvan a legfrissebb nettó átlagfizetés szintje – mire elég ez?

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9371 lej volt tavaly novemberben, 2,4 százalékkal nagyobb, mint az előző hónapban.

Megvan a legfrissebb nettó átlagfizetés szintje – mire elég ez?
2026. január 16., péntek

Saját kocsija hátsó kerekei alá szorulva halt meg egy nő

Saját autója hátsó kerekei alá szorult és életét vesztette egy nő Vaslui megyében, miután nem állította meg rendesen a járművet a lejtős terepen.

Saját kocsija hátsó kerekei alá szorulva halt meg egy nő
Hirdetés