Fotó: Pál Árpád
Harmincnyolc motoros vett részt a szombati motoros baleset-megelőzési napon a székelyudvarhelyi Kaufland parkolójában felállított pályán. A WideRoad és a Daimler M.C. közösen, immáron hatodik alkalommal szervezte meg Székelyudvarhelyen, az ingyenes oktatási napot motorosoknak.
2016. július 17., 13:292016. július 17., 13:29
2016. július 17., 13:552016. július 17., 13:55
A motorosok biztonságos környezetben, a közutaktól távol tesztelhették vezetői tudásukat. A résztvevők zöme udvarhelyszéki volt, de érkeztek Csíkszeredából, Vásárhelyről, Szászrégenből de még a határon túlról is. Az esemény zökkenőmentesen zajlott, persze volt néhány kisebb „bukás”, ami a tanulás része, de sem személy, sem jármű nem sérült meg. „Általában szép létszámban vannak résztvevők” – mondta el Bálint Levente, de idén meglepődtek, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés, ezért tervezik a jövőben még továbbgondolni a rendezvényt, hangosítással, zenével. „Sok a visszatérő, de vannak új arcok is” – fűzte hozzá.
Mint elhangzott, nehéz megtapasztalni egy jármű teljesítőképességének határait, így egy-egy ilyen alkalom jó lehetőség, a baleset megelőzési és vezetéstechnikai gyakorlatok végzésére.
„Tanuljunk motorozni” – fogalmazta meg a rendezvény üzenetét Bálint Levente, a rendezvény egyik szervezője. Álláspontja szerint a motorozást nem lehet egyszer megtanulni, hiszen folyamatosan fejlődik a közlekedés, a technika, így folyamatosan gyakorolni kell. Egyenes úton, autópályán könnyű haladni, de más közutakon folyamatosan jön egy megállás, jöhet egy veszélyhelyzet, folyamatosan meg kell fordulni, parkolni, ezért elsősorban ismernie kell a motorosnak saját és motorja határait. A nyugati országokban kötelező hasonló programokon részt venni a jogosítvány megszerzése után is, ez is bizonyítja hatékonyságukat. „A legtöbben úgy vásárolnak motort, hogy ránézésre tetszik meg neki, nem ül rá, nem próbálja ki, így nem is tudja, hogy mit vesz. Amikor megvan, akkor jön rá, hogy meg kellene tanulnia motorozni” – fogalmazta meg Bálint, aki szerint ezért is jók az ilyen alkalmak.
A fenti mondatot leszögezve egy általános tájékoztató után, közös bemelegítés következett, majd alapgyakorlatoknak fogtak neki. Közben fokozatosan nehezítettek a pályán és a gyakorlatokon is. A szervezők felhívták a motorosok figyelmét, hogy semmi nem kötelező, amit nem éreznek biztonságosnak. A lehetőség adott, hogy kipróbálják a tudásukat, hogy ne a közúton derüljön ki, hogy ki mit tud.
Bokor Barna hat éve motorozik, nemrég cserélte motorját egy „korának megfelelőbb, szép, nagy és lustább” darabra, biztonságtechnikai okokból – mesélte. Régebbi motorja „túl harapós volt” – fogalmazott. Nem először vett részt ilyen rendezvényen, azért is fontosnak tartja, mert itt rengeteg olyan apró technikai mozzanatot ki lehet próbálni, amit egyedül esetleg nem és el lehet sajátítani olyan „cseleket”, amikkel a szűk a helyeken való közlekedés is egyszerűbb.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
szóljon hozzá!