Alkotóműhely az állami gondozásból kikerülteknek

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Állami gondozásból kikerült fiatalok tevékenykedhetnek péntek délutánonként a székelyudvarhelyi Szabad Európa kávéházban, de bárkit szívesen látnak, aki csatlakozna hozzájuk. A Fiatalok Közösségünk Csoportja első kézműves-foglalkozására látogattunk el.

Dávid Anna Júlia

2016. október 24., 12:482016. október 24., 12:48

2016. október 24., 12:482016. október 24., 12:48

Csányi Attila egykori állami gondozott és Szabó Emma vezeti a csoportot, munkájukat pedig öt önkéntes segíti. Terveik szerint egyesületet alapítanának Székelyudvarhelyen az állami gondozásban felnőtt fiataloknak. A csoportba húszan-huszonöten járnak, ha idejük engedi, köztük állami gondozottak, romák, sérültek, fogyatékkal élők is. Most, hogy az Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) helyet biztosított nekik, péntekenként négytől hatig készítik kézműves termékeiket, melyeket majd a karácsonyi vásáron szeretnének értékesíteni. A befolyt összegből a csoport működését, programjaikat tartanák fenn, hisz kevés támogatójuk van, és az alkotáshoz szükséges eszközöket is be kell szerezniük.

Csányi Attila hangsúlyozta, nem zárt foglalkozásokat szeretnének, bárki bemehet az utcáról is, ha kedve van, leülhet közéjük, beszélgethet velük, akár alkothat is. A csoport tagjai többnyire a székelyudvarhelyi Wolter Alapítvány intézményeiben nevelkedett fiataloknak fenntartott otthonban laknak, de jönnek máshonnan is. Vannak köztük olyanok, akik civil foglalkozásuk mellett zenélnek is, a Jó Arcok Együttesben: Sándor Antal, Restás Gábor és Mocsel Vandana.

Vandana, aki maga is állami gondozásból került ki, elmesélte, hogy a társaság miatt jár ide, gyerekkora óta ismeri a csoport legtöbb tagját, és jó nekik, ha együtt vannak. Sándor Antalt nagyon sok minden érdekli: népi mintákat fest, szalvétatechnikával készít gyertyatartót, zenél is, neki is nagyon fontos ez a csoport.

Csányi Attila elmondta, nehéz volt egy olyan helyet találni, amely alkalmas arra, hogy találkozzanak. Arról is beszámolt, hogy az előítéletek miatt sorstársai jóval nehezebben boldogulnak a hétköznapokban, így különösen jót tesz nekik, ha hétről hétre találkozhatnak, kikapcsolódhatnak, jobban megismerhetik egymást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés