Akik élethosszig Karácsonyok

Vidámító ötletből indultunk felfedezőútra: ismerjük meg az Udvarhelyi Híradó Karácsony családnevű előfizetőit, és lepjük meg őket karácsonyra. Akadt köztük, akit korábbról ismertünk, másokról első hallásra nem tudtuk, hogy már találkozhattunk. Közreműködtek terjesztőink, lapkézbesítőink, ám a találkozás csodáit, a történetek sokszínűségét a Jóistennek is megköszönjük.

Adventi disznóvágás

Ha zetelaki és Karácsony Dénes, akkor ő az Éva férje – gondoltam. Személyes ismeretségünk még izgalmasabbá tette a tervezést, és az a tény is, hogy szentestén Éva névnapját is ünnepli. Hogyan készülnek? Elsőként az adventi disznóvágást említette. Kapva kaptunk a lehetőségen, hiszen a család hagyományai szerint a nagyszülőktől örökölt birtokon élő szüleinél testvérei és a sógorság mellett barátnői is segédkeznek.

Érkezésünkkor a disznó, amely Ádám és Éva napján, azaz szentestén majd „belép” a káposztásfazékba, már búcsút mondott a házi kosznak. A férfiak a húsvétra füstölendő sonkát kerekítették, és a kaszálás étkét, a szalonnát téglalaposították. A néhai Sánduly lányok nagy egyetértésben kockázták a kolbászhúst. A nyári konyha cseréptűzhelyén az apróléknak való abálódott, a szabad tűzhelyen a nagyobb darabok főttek. Manci néni terített, Laci bácsi a puliszkás üst körül serénykedett. Mi Dénessel – aki büszke is arra, hogy szülei által ilyen névvel áldotta meg a Jóisten – családjukról beszélgettünk.

Több Karácsony nevű család él Zetelakán, de még a további két Dénes nevűvel sem rokonok. Különlegesnek érzi Dini a családnevét: egyesek rácsodálkoznak, a román ajkúak pedig nem tudják kimondani. A házaspár a rendszerváltást követően hat évig Magyarországon élt. Tímea lányuk ott született, hathetes volt, amikor visszaköltöztek Zetelakára. Beszélgetőtársam egy fafeldolgozó vállalat ügyvezetője, immár tizenhat éve. Tímea lányuk Kolozsváron bank-pénzügy szakon tanul, Zsófia és Beáta Udvarhelyen képzősök.

A segítőkkel ültük körbe az asztalt. Munka közben ők koccinthattak is, mi örültünk az adventi disznóvágás ízeinek, illatainak, hangulatának. Előfizetéssel is járó jókívánságaink után hagytuk dolgozni a népes családot.

Ki örökli?

Mind a négy meglátogatott családban felvetődött a kérdés, hogy ki viseli tovább a Karácsony nevet. Szerteágazóbbak lennének a családfák, ha a nagyapák testvéreit nem viszi el az első világháború, ha itthon alapítottak volna családot azok a férfiak, akik kivándoroltak Amerikába. Előfizetőink családjában szinte kizárólag lányok születtek. Igaz, annyira kedvelik nevüket, hogy férjhezmenetelük után sem változtatták meg.

Mosolyok

Bethlenfalván Dávid bácsi és Ella néni mosolyogva fogadtak. Hűséges olvasóink még a Zetelakán tartott Hit-Vallás születésnapon is részt vettek. A férj nevéről asszonyának van egy mondása: ők télben-nyárban Karácsonyok. Dávid bácsit a katonaság idején tette próbára neve. Valahányszor más írta le, betűznie kellett az első hangtól az utolsóig. Ragaszkodott, hogy helyesen vessék papírra. Megnéztük a családi képet: dédnagyapjáig vissza tudja vezetni zetelakai ágú családfájukat. A többieket elmondása szerint a temetői fejfákon követi le.

„Könny nélküli karácsonya nem volt”

Régi karácsonyokra tereltük a szót. Megtelt a szeme könnyel az emlékezéstől. 1945 gyászos szentestéje örökre megpecsételte a család életét. Korábban levente katona testvére tűzszerészeti baleset áldozatává vált. Többé nem volt könny nélküli karácsonya édesanyjuknak. „Szegényesen bár, de az angyal utána is jövögetett. Amikor már kételkedtek benne, vallásórán tudták meg a mellbeverő igazságot. Az akkor nagyon mélyen érintette a kisfiút. A nemrégiben elhunyt Ervin atyánál volt elsőáldozó – emlékezett. Az autóvezetést megtanulva nyugdíjazásig azon a pályán maradt. Sokat járta az országot. Amikor csak lehet, a nevezetesebb ünnepeken és vasárnap elmennek a templomba. Vallja: amíg tiltották a vallást vagy folyton úton volt, ebből sok elmaradt… Az teszi egésszé az ünnepet és a hétvégét, ha el tudnak menni szentmisére. Míg beszélgettünk, megérkezett Katalin lányuk az egyik unokával, így nagyobb családi körben idézhettük fel közös emlékeinket.

Előbb Karácsony Dénes feleségével beszéltünk telefonon. Mondta, mehetünk nyugodtan bármikor. Igaz, ő kórházban fekszik, de férje és lánya otthon van. Első kérdésünk a családanyára vonatkozott volna, de elvonta figyelmünket a kisunoka. Nyáron Magyarországon élnek, a telet itthon töltik. Ő Dénes bácsi szeme fénye. Másik lánya Budapesten, fia Kecsetben lakik. A többi unokától korban kisebb Jocóka, így nem csoda, hogy kibélelik őt ragaszkodással. „Szóval kimondani nem lehet, hogy mennyire szeretem” – mondta elpárásodó tekintettel. És rá is kérdezett: hogy lehet, mondja meg, ennyire szeretni a legkisebbet?
A házigazda büszke szépen hangzó nevére. Soha nem is engedte Craciunra fordítani. Veszélyes helyen, köszörűsműhelyben dolgozott harmincöt évig – érzi is ennek kárát a tüdején.

Amikor a karácsonyról kérdeztük, egy darabig nem jött válasz sem a lányától, sem tőle. Újabb kérdést tettem fel: hazaengedik-e a sürgősségi műtét után feleségét. Sóhajjal válaszolt: nagyon reméljük! Hátha kiengedik az ünnepre… De azt is tudja: a baj elől kitérni nem lehet. Úgy adtuk át előfizetési ajándékutalványunkat, hogy majd egymás kezébe adhatják élete párjával lapunkat. Kívánjuk, teljesüljön a család leghőbb óhaja, gyógyuljon fel Jocóka nagymamája.

A szívemben van a karácsony

Látogatássorozatunk idei utolsó meglepetése Udvarhelyen ért. A kapucsengő hangjára hófehér hajú, mosolygó néni jött elém. Korát tekintve nemsokára nyolcvanéves lesz, de hangja, fürgesége sokkal kevesebbre utal. Számos Zetelakához tartozó iskolában, majd óvodában tanított. Miután férjhez ment, Udvarhelyről ingázott. Családja zetelaki, egy testvére Bethlenfalván él. Innentől már csak össze kellett illesztenünk a mozaikkockákat: Dávid bácsi testvérénél vagyunk. Közvetlen hangon, mély bizalommal osztotta meg családjának történetét – mintha már réges-régen ismernénk egymást. Elemlegettük testvére életének tragikus utolsó karácsonyát, szüleik fájdalmát, akiknek összesen tizenegy gyermekük született. Az öt Karácsony lányhoz jó szívvel, énekszóval mentek az aprószententekelők. Testvéreivel, nagynénjével minden adventben rórátéra jártak, szenteste kántálni, majd éjféli misére mentek. A templomba járás kivételével ezeket a szokásokat nem honosíthatta meg a városban. Az édesanyjától eltanultakat viszont gyakorolta. A kopogtató és az adventi koszorú régen nem volt divatban. A bejárati ajtót idén is lánya ékesítette fel. A nyugdíjas tanítónő igazodik családja ünnepléséhez: lányaival, unokáival és dédunokájával várják a karácsonyt. A takarítást már befejezte, fontosnak érzi. Mosolyogva jegyezte meg: „nekem a szívemben van a karácsony”.

E sorok írójának örök emlék marad az úrjöveti időben idegenként bekopogni a Karácsonyokhoz, majd ismerősként, a viszontlátás reményével és sok-sok jó kívánsággal búcsúzni. Ezzel a rendhagyó Karácsonyozással áldódott meg ünnepünk. Hasonlóban legyen részük az Istent és embert szeretőknek!