
Politikamentes, a hajdani közösségépítő kalákaszellem visszaállítását, valamint egy tiszta, élhető környezet kialakítását célzó civil szerveződés alakult nemrégiben Székelyudvarhelyen. Az UTCA-hoz rövid idő alatt közel ötven aktív tag csatlakozott.
2016. június 22., 14:182016. június 22., 14:18
„Mindenkire szükség van, azokra is, akik a kocsmában beszélnek róla” – mondta Magyari Lajos és Szabó Zsolt, az önkéntességen alapuló Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport (UTCA) alapítói, akikkel a kezdeményezésről beszéltünk. Először a Facebook közösségi oldalon népszerűsítették megmozdulásaikat, azonban csak a közeli ismerősökhöz jutott el az információ, így nem volt nagy eredménye. Május elején létrehozták internetes oldalukat, melynek logójában grafikai elemként a város első körforgalmából kimentett régi kockakő szerepel stilizálva, az utca alapelemének jelképeként.
„Horgászok vagyunk, gyerekkorunk itt telt el, a patakmedrek voltak a játszótereink. Jólesik látni, hogy azokba a patakokba, ahonnan évek óta kipusztult a halállomány, szép lassan visszatelepednek” –mesélte Magyari. Ő már legalább nyolc éve folyamatosan gyűjti a szemetet azokból a vizekből, ahova horgászni jár, és mindig elgondolkodtatja az, hogy a szemét soha nem fogy el. Csak ebben az évben ötször pucolta ki a Szejke patakmedrének ugyanazon szakaszát, hatodszor május elején a Facebook-oldalon meghirdetve harminc önkéntessel közösen végeztek takarítást.
Az UTCA-mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki tenni akar egy szebb, élhetőbb élettér érdekében. Amit önerőből meg tudnak valósítani, azt elvégzik, ami meghaladja erejüket, azt a problémát a városvezetőség elé tárják.
„Az utca embere jár-kel, sok mindent lát és érez” – mondta a névválasztás kapcsán Szabó Zsolt, az akciócsoport internetes oldalának ötletgazdája. Szeretnék, ha akkora támogatást szereznének a lakosság részéről, hogy észrevételeiket figyelembe véve a városvezetés megoldaná a közösségi problémákat. „Nem az egymásra mutogatás a célunk, szeretnénk egy jó történetet kihozni a mozgalomból” – magyarázták, hozzáfűzve, hogy az élővilág védelme is fő céljaik közé tartozik, így a Küküllőbe ömlő szennyvíz problémájára is igyekeznek megoldást találni.
A Jézus-kápolna mögötti lápos terület több gyógyvízforrást rejt, vizüket régen ivókúraként használták, ugyanakkor ülőfürdőre jártak oda a helyiek, ezt a területet is szeretnék kitakarítani és helyreállítani. Hosszú távú céljaik között szerepel ugyanakkor a régi kirándulóhelyek rendbetétele, Udvarhelyszék népszerűsítése, a régi udvarhelyi történetek – melyeket ők is még gyerekkorukban hallottak – megismertetése a fiatal internetező generációval. Ennek érdekében folyamatban van egy olyan egyesület létrehozása, amely gyerektáborokat, rendezvényeket szervezne. Az alapítók elmondták, ha az önkéntes munkán kívül bárki támogatni szeretné a mozgalmat, szívesen fogadnak olyan eszközöket, amelyek segítik munkájukat.
Vasárnapi kaláka
Legközelebbi akciójukra vasárnap reggel kilenc órakor a Kerekerdő bejáratához várják az udvarhelyi önkénteseket. A két-három órás kaláka feladatát a helyszínen ismertetik a részvevőkkel.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!