
Fotó: Kristo Robert
Ketten rácsok mögött vannak már a Gábor család öt elítélt tagja közül, hárman azonban egyelőre menekülnek a jogerős börtönítélet letöltése elől. Gábor Róbert legutóbb még az előzetes letartóztatás elől is hetekig menekült. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint ezúttal sem fog sokáig bujkálni, ugyanis a menekülő elítélteket átlagban két hónap alatt elfogják. Elmondása szerint hoztak már vissza körözött bűnözőt olyan országból is, amellyel kiadatási megállapodása sincs Romániának.
2016. június 20., 12:342016. június 20., 12:34
A hónap első felében Gáborék ellen meghozott végleges börtönítélet után Gábor Róbert volt az első, aki törvénytelenül akarta tovább élvezni szabadságát, mielőtt bemenne abba a börtönbe, amelyről oly lekicsinylően beszélt korábban: „Mi az nekem néhány év? Leülöm, s mikor kijövök, én leszek a király, ti pedig meghaltok.” Róbert sok kijelentése közül ez volt a leggyakoribb. A múlt heti újabb végleges ítéletek után a családfő és élettársa – Gábor Dénes és Ötvös Eszter – is elmenekült a börtönbe vonulás elől. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip szerint nem sokáig ússzák ezt meg, előbb-utóbb meg fognak kerülni, hiszen sem anyagi forrásuk, sem támogatottságuk nincs ahhoz, hogy huzamosabb ideig elkerüljék az elfogást.
A szóvivő – akit arról is megkérdeztünk, hogy milyen hatással lesz büntetésükre a menekülés – felvázolta az ítélet-végrehajtás mozzanatait. Még a végleges börtönítélet előtt rácsok mögé kerülhet a gyanúsított, ha a bűnügyi kivizsgálás idejére megelőző intézkedésként vizsgálati fogságot rendel el a bíró, amire előzetes letartóztatási parancsot ad ki – magyarázta a szóvivő. Vannak, akik ez elől is el akarnak menekülni, mint ahogyan Gábor Róbert tette korábban.
A végleges börtönítélettel büntetés-végrehajtási parancsot ad ki az ítélőszék. „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy az összes elítéltnek körülbelül fele megpróbál kibújni az ítélet végrehajtása alól. Ez nem azt jelenti, hogy az elítéltek másik fele a parancs hatására önként jelentkezik, hogy letöltse büntetését, hanem azt, hogy nem próbálnak elmenekülni, megvárják a hatóságokat, és velük tartanak ellenállás nélkül” – magyarázta a szóvivő.
A végrehajtás elől menekülők ellen körözési parancsot adnak ki. Ez a parancs lehet országos, európai és nemzetközi. A szóvivő szerint átlagban egy-két hónap a menekülési idő: az elítéltek nagy többségét két hónap alatt elfogják, ám nagyon ritkán előfordult már, hogy öt-hat évig is sikeresen elkerülte az elfogást egy-egy elítélt. „Viszont végül úgyis börtönbe került” – fogalmazott Filip. A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy a menekülésnek semmilyen következménye nincs az elítéltre nézve, azaz nem kap érte sem hosszabb, sem szigorúbb büntetést.
A börtönítéletek is elévülhetnek – mondta el érdeklődésünkre Gheorghe Filip. A három évig terjedő börtönítélet öt év, továbbá a letöltendő időtartam alatt évül el: ha például kétéves börtönbüntetésre ítélnek egy bűnözőt, ám az hét évig elkerüli az elfogást, akkor elévül a büntetése. A három évnél hosszabb büntetések esetében nyolc év adódik hozzá az ítélet időtartamához, tehát egy négyéves börtönbüntetés esetén tizenkét év az elévülési idő. Ha Gábor Róbertnek időközben véglegessé válik az ítélete, amelyet kiskorúval történő emberkereskedelemért kaphat, akkor az utóbbi kategóriába kerül, és több mint kilenc évre kellene eltűnnie ahhoz, hogy megmenekülhessen a börtönbüntetés letöltése elől.
„Az európai és nemzetközi körözési parancsokkal legtöbben megkerülnek. Olyan országokból is hoztunk már vissza elítéltet Romániába, amellyel kiadatási megállapodásunk sincs” – mesélte Filip. Hozzátette, hogy vannak, akik menekülésük közben követnek el bűncselekményt. Ilyenkor törlődik a korábbi elévülési idő, az új bűncselekmény büntetése is hozzáadódik az előzőkéhez, és az utolsó ítélettől kezdődik az új elévülési idő.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!