
Fotó: Barabás Ákos
Vasárnap paptestvérekkel és az Udvarhelyen szolgáló ferences atyákkal együtt bemutatott szentmise keretében Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke kért áldást a bethlenfalvi temetőben épült ravatalozóra.
2015. augusztus 17., 12:272015. augusztus 17., 12:27
A végtisztességtevés korszerű, igényes kivitelű hajlékában és körülötte sokan vettek részt a püspöki szentmisén. A főcelebráns kifejtette: a társadalmi élet hozta magával a ravatalozók szükségességét. Elfogadásukhoz hozzájárult az a meggyőződés, hogy halottkultuszunkat nem szegényesítik, sőt gazdagítják. Méltóságteljes, szent helyről kísérhetjük utolsó földi útjukra szeretteinket.
A püspök a víz megáldását követően meghintette a falakat és a részvevőket. Tömjénezés után imában kért áldást arra is, hogy imádságos lelkülettel kísérjük el azokat, akik átlépik az örökkévalóság kapuját. Homíliájában Sirák könyvéből idézett: „Még a halottól se tagadd meg szeretetedet”. Az irgalmasság testi-lelki cselekedetei közül a halottak eltemetését és az értük való imádságot emelte ki. Az áldó szertartás vasárnapjának olvasmányai az élőknek üzennek. Jelesül: szentírási értelemben vett bölcsességgel éljünk, jól használjuk fel az Istentől kapott életidőnket, és tápláljuk lelkünket a Jézustól kapott Kenyérrel.
A kadicsfalvi egyházközség plébánosa, Jenei János c. esperes ismertette az építés és adományozás folyamatát. 2012-ben volt egy terv és elhatározás. Hogy építeni kezdték, abban a már néhai Nyisztor Ferencnek része volt: vállalta az alapozás költségeit. Nagyon sok ember nagylelkűségéből, nyertes pályázatokkal és számos jó lélek adományaiból hozhatták tető alá, illetve rendezhették be a ravatalozót. 2014-ben elkészült az épület, az egyéb munkálatok pedig a közelmúltban. Köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatásával, munkájával hozzájárult a nagy értékű és fontos beruházáshoz. Szeretnék, ha hosszú ideig nem kellene használniuk, csak kívülről gyönyörködhetnének benne.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!