A Székely himnusz írójára emlékeztek

Csanády Györgyre, a Székely himnusz írójára emlékeztek csütörtökön, február 23-án délután az udvarhelyi református belvárosi temetőben a Székelyudvarhelyi Székely Tanács és a Székely Honismeretért Baráti Kör szervezésében.

Simon Eszter

2012. február 23., 19:412012. február 23., 19:41

2012. április 25., 14:482012. április 25., 14:48

A jeges út miatt az ünnepség helyszínére nem volt egyszerű kijutni – jegyezte meg beszéde elején Kraft Szabó István, a Székely Honismeretért Baráti Kör elnöke, aki röviden ismertette Csanády György életét és a Székely himnusz himnusszá válásának történetét. Beszéde végén kiemelte: Csanády György, annak ellenére, hogy székelyudvarhelyi születésű, az itteniek számára elfeledett személyiség, sem utcát, sem teret nem neveztek el róla, sem szobrot nem emeltek még neki szülővárosában.

Wass Albert Építők dala című versét követően dr. Mózes Gyula említést tett a 2009. augusztus elsején Szegeden felállított Székely Himnusz-emlékműről. Elmondása szerint közel három évvel ezelőtt a Mihalik Kálmánt és Csanádi Györgyöt is ábrázoló szoborcsoport avatóján egyedül vett részt Székelyudvarhelyről. „Akkoriban a Magyarok Világszövetsége elnökének kezdeményezésére küldött adományként a város egy Máréfalván készíttetett székely kaput Szegedre” – mondta Mózes.

Az ünnepségen további hozzászólások hangzottak el a Székely himnusz szövegének esetleges változtatásairól és a neves udvarhelyiek sírjainak karbantartásáról. A Székely Honismeretért Baráti kör egyik tagja azzal a javaslattal állt elő, hogy a „Maroknyi székely porlik, mint a szikla” sort cseréljék ki „Maroknyi székely őrt áll mint a sziklá”-ra. A baráti kör elnöke pedig rábólintott a javaslatra, miszerint Becsek Aladár, Szemlér Ferenc és Csanády sírhelyeit betonlappal kellene lefödni. Az ünnepség a székely és a magyar Himnusz eléneklését követően koszorúzással zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés