A rothadó iszapot átmosva ömlik a tisztított szennyvíz a Nyikóba

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Patakszennyezés miatt szerveztek lakossági fórumot Nyikómalomfalván a derítőállomás működésével kapcsolatban. Jövő héten új vezetékeket fektetnek le a víztisztító és a Nyikó között, így vélhetően csökken majd a szennyezés mértéke.

Fülöp-Székely Botond

2016. július 31., 21:012016. július 31., 21:01

2016. július 31., 21:022016. július 31., 21:02

A szombati egyeztetésen jelen lévők egyetértettek abban, hogy feljelentések helyett közös megoldáson kell gondolkodniuk a civileknek és a telep működtetőinek. Fancsali István, a derítőállomást működtető vállalat adminisztrátora – aki tavaly február óta vezeti a telepet – elmondta, szerinte az elrontott tervezés miatt van a legtöbb meghibásodás. Kovács Lehel farkaslaki polgármester elmondta, a derítőállomást 2009-ben adták át a korábbi községvezetésnek, azonban 2013-ig nem volt működtető, így folyamatosan csak romlott az épület és a benne lévő műszerek állapota. Addig a szennyvíz is teljesen tisztítatlanul folyt a Nyikó-patakba. A hivatal végül saját költségén hozott létre egy üzemeltető céget, és belefogott a víztisztító megjavításába.

Nem olyan minőségű víz ömlik a Nyikóba, mint ami a szennyvíztisztítótól távozik – jelentette ki Fancsali. Mint mondta, először a Nyikó régi medrébe folyik bele a megtisztított szennyvíz, oda, ahol korábban – az állomás beüzemelése előtt – már nagy mennyiségű rothadó iszap rakódott le. Ezt átmosva jut el a víz a patakig. Az elmondottak tapasztalhatók voltak a helyszínen, ahol a fórum idején is mindvégig orrfacsaró bűz volt.

A Nyikót nagyjából tíz éve terelték el az árvízveszély miatt, a tisztítatlan szennylé azonban még évekig a régi mederbe ömlött. Fancsali hangsúlyozta, a farkaslaki polgármesterrel közösen már egyeztettek egy vállalkozóval annak érdekében, hogy csövekkel vezessék el a patakig az állomásnál megtisztított vizet, így a szennyezés is csökkenni fog.

„A vezetékeket már tavasszal megvettük, de az esőzések miatt nem lehetett rámenni a földekre a munkát elvégezni. Később a gazdák terményét nem akartuk tönkretenni” – fogalmazott Kovács Lehel. A fórumon jelen volt László Zsolt, a munkát elvállaló cég vezetője is, aki megígérte, hogy jövő héten igyekeznek nekifogni a csövek lefektetésének. Azonban megjegyezte, nem egyszerű dologról van szó, hiszen egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan hol kell ásniuk.

Kovács Lehel rámutatott, ahhoz, hogy elfogadhatók legyenek a paraméterek, mindenképp bővíteni kell az állomást, növelve a kapacitását. Az építkezéshez 300 ezer euróra van szükség, ezért az Európai Unióhoz nyújtottak be pályázatot, amelynek összeállításához a bürokrácia miatt másfél év kellett. A pályázat kedvező elbírálása esetén jövő ősszel elkezdődhet a munka. Fancsali István újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az állomás naponta 500 köbméter vizet tud megtisztítani, ami száraz időben nem okoz gondot, ám esőzésekkor 1500 köbméternél is több szennyvíz érkezik a tisztítóba. Ez annak tudható be, hogy a lakosok egy része az esővizet is a szennyvízelvezető hálózatba kötötte be. Így nem csoda, hogy olykor túlfolyás van az állomásnál, a többlet pedig egyenesen a patakba ömlik – tette hozzá.

A nyikómalomfalvi víztisztító állomást egy feljelentés nyomán nemrég 30 ezer lejre büntette meg a Maros Vízügyi Igazgatóság, amely a vízmintákat elemezve rendellenességeket tapasztalt. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a szombati fórumot kezdeményezte, hangsúlyozta, azzal, hogy valaki feljelentette a derítőállomás működtetőit, rosszabbá tette a helyzetet, hiszen most nemcsak a szennyezés megszüntetésére kell megoldást találni, hanem a bírságot is ki kell fizetni. A megyei tanács nem utalhat pénzt büntetések kifizetésére, egy ekkora bírság pedig a cég bukását is jelentheti, ami egyáltalán nem oldja meg a gondokat – hangsúlyozta Borboly. Szerinte együttműködésre van szükség a civilek és a derítőállomás működtetői között, hiszen feljelentésekkel semmit nem lehet megoldani.

A Nyikó szennyezésére az UTCA nevű civil szerveződés tagjai hívták fel a figyelmet az interneten, ám azt cáfolták, hogy bármilyen feljelentést is tettek volna az ügyben. Mint mondták, számukra az élővilág pusztulásának megakadályozása a legfontosabb, nem az, hogy bűnösöket találjanak. Felajánlották, hogy segítenek a probléma megszüntetésében.

Az UTCA tagjai kijelentették, a derítőállomásnak kell legyen egy B terve arra az esetre, ha túl sok szennyvíz érkezik be és azt már nem tudják megtisztítani. Szerintük egy nagy ülepítő medencét kell építeni, ahol bizonyos ideig tárolható a szennylé. Borboly Csaba arra kérte a civileket, hogy javaslataikat írásban is fogalmazzák meg és juttassák el a megyei tanácsnak – valamint az üzemeltetőknek, illetve a farkaslaki polgármesteri hivatalnak –, amely megvizsgálja, miként támogathatja a kivitelezést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés