
Fotó: Polgármesteri Hivatal Facebookoldala
Az illegális szemétlerakás miatt számos szeméttároló rendezetlen a székelyudvarhelyi lakónegyedekben. Gálfi Árpád polgármester terepszemlét végzett a hulladéktárolóknál kedden, majd bejelentette, idén több helyen kamerákat szerelnek fel annak érdekében, hogy beazonosítsák az illegális szemetelőket.
2016. november 09., 19:472016. november 09., 19:47
2016. november 10., 09:362016. november 10., 09:36
A Kuvar-negyedi transzformátorház melletti, a Tomcsa Sándor utcai, az Ifjúság bejáratban lévő hulladékgyűjtőknél, valamint a Bethlen-negyed felső végén, a patak mellett, és a Tábor-negyedben végzett terepszemlét kedden Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. „Fontosnak tartom, hogy nyitott szemmel járjak a városban, és ne csak akkor vegyem észre a problémákat, amikor erre valaki felhívja a figyelmet. Ez történt a szeméttárolók környékén tapasztalt állapotok esetében is. Városlakóként, önkormányzati képviselőként is fontosnak tartottam, hogy tiszta környezetben éljünk, polgármesterként pedig még inkább fontosnak tartom, hogy odafigyeljek ezekre a problémákra, hogy Székelyudvarhely egy rendezett város képét mutassa, és nemcsak a központban, hanem a lakónegyedekben is” – fogalmazott a városvezető.
A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség kérésére az önkormányzat beleegyezett a város térfigyelő kamerarendszerének bővítésébe. Huszonnégy korszerű kamerát szerelnek fel, amelyek a rendszámok leolvasására is képesek. Infravörös érzékelővel ellátott térfigyelő kamerákat is szerelnek a problémás hulladékgyűjtőknél az illegális szemétlerakás megfékezése érdekében. A kiválasztott helyszíneken már elkezdődtek a munkálatok, a városháza reményei szerint november folyamán be is fejeződnek, év végére pedig üzemkészek lesznek a kamerák. Ezeket a helyi rendőrség felügyeli majd.
Jövőre hatékonyabban szerveznék meg a lombtalanítást
A múlt hét végén lezajlott lombtalanítási akcióban a zöldhulladékkal teli zsákokat gyakran a gyűjtőpontok bedobónyílásai mellé tették a lakók, több helyen megteltek a szeméttárolók, így azok, akik nem fértek oda a kukákhoz, letették a háztartási hulladékot a gyűjtőpontok mellé. Elképzelhető az is, hogy a lombtalanítás mellett többen pincéket, sufnikat is kitakarítottak a hétvégén és ennek következtében nagyobb mennyiségű szemetet hordtak az emberek a kukákba. Emiatt több szeméttárolónál is kaotikus állapotok alakultak ki hétfőn – tudatta a városháza sajtóosztálya.
„Véleményem szerint, mivel az emberek nem tudták, hogy a lombtalanításból származó hulladékot nem fogják egy nap alatt elszállítani, jóhiszeműen a tárolók mellé helyezték el. A jövőben tudatosítanunk kell, hogy a szolgáltató három-négy nap alatt tudja elszállítani a zsákokat, így azokat a tárolóktól elkülönítve kell összerakni. Egyébként ez több helyen is így történt hétfőn, például a Tamási Áron utca melletti tömbházak mögött található játszótér szélén rakták össze a zsákokat a lakók. Jövőre az ehhez hasonló akciókon a városháza munkatársai és a szolgáltató is gyakrabban fogják figyelni a gyűjtőpontoknál lévő állapotokat” – ígérte a polgármester.
Külön géppark és többletmunkaerő kell a hétvégén összegyűjtött növényi hulladékok elszállítására, így három-négy napba telik, míg a város területéről begyűjtik azokat – mondta el Koszta Attila, az RDE Hargita hulladékgazdálkodási vállalat vezetője a múlt hét végi akcióval kapcsolatban.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!