
Fotó: Kristó Róbert
Elutasítja a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság a Székelyudvarhelyen vasárnapra tervezett békés menetelés Facebook-oldalán olvasható, a hatóságokat illető „súlyos kijelentéseket”. A közleményben ugyanakkor jelzik, a szombati összetűzés kivizsgálását a megyei ügyészség vette át.
2016. január 28., 17:192016. január 28., 17:19
2016. január 28., 17:562016. január 28., 17:56
A „pontos és teljes tájékoztatás érdekében” reagált a főkapitányság a Székely Zsolda álnévvel létrehozott Facebook-esemény oldalán olvasható, a „rendőrség ellen irányuló minősítésekre és vádaskodásokra”.
Közleményükben a múlt szombati, Mokka szórakozóhelyen történtek rendőrségi vizsgálatának eredményét részletezik, megjegyezve, hogy a kórházi beutalásra szorult két sérült egyike Szőke László ellen feljelentést tett gyilkossági kísérlet miatt. A közlemény kitér arra is, hogy az incidenst követően a helyi kapitányságra kísérték Szőke Lászlót, alkoholszondás vizsgálatnak vetve alá, a műszer pedig 0,55 mg/liter légalkohol-koncentrációt jelzett az általa kilélegzett levegőben.
A gumilövedékes lőfegyvert, illetve 2013-ban Szőke László nevére kiállított fegyvertartási engedélyt is lefoglalták. Mivel nem ez volt az első hasonló esete, a megyei rendőr-főkapitányság elindította az engedély visszavonására irányuló eljárást – olvasható a dokumentumban.
A székelyudvarhelyi ügyészség Szígyártó Szabolcs ellen rendbontás és bántalmazás, míg Szőke László ellen szintén bántalmazás, illetve nem halálos fegyver jogtalan használata miatt indított eljárást, a gyilkossági kísérlet miatt benyújtott feljelentés után azonban az ügy kivizsgálását átadták a Hargita megyei ügyészségnek. A történtek jogi besorolását többek között a törvényszéki orvostani jelentés határozza majd meg – számol be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
„A rendőrség a vizsgálat valamennyi szakaszában pártatlanul, igazságosan és objektíven járt el, tiszteletben tartva, hogy az incidens résztvevőit megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek megfelelően elutasítunk minden alaptalan, a rendőrök ellen irányuló minősítést és vádat, amely a békés menetelés eseményoldalán megjelent” – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, „akinek bármilyen bizonyítéka, információja van korrupt rendőrökről, jelezze a megyei főkapitányságon, az ügyészségen vagy a korrupcióellenes igazgatóságon”.
Végezetül arra is felhívják az ismeretlen eseményszervező figyelmét, hogy nyilvános gyülekezés, tiltakozás csak a hatályos jogszabályok betartásával lehetséges.
Amint arról beszámoltunk, több lövést is leadott önvédelmi fegyverével Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztője szombat hajnalban, miután egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen Szígyártó Szabolcs kétszer is rátámadt és bántalmazta. Az összetűzésben négyen megsérültek, két személyt a székelyudvarhelyi kórház sebészeti osztályára utaltak.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!