A parajdi gyógyturizmus fellendülését reméli Elena Udrea

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Élen járunk az európai termálvíz-források birtoklásában, van igény erre nemzetközi szinten is, nem véletlen hát az optimizmus, hogy a pénteken részben felavatott parajdi wellness központ nagyban hozzájárulhat a parajdi gyógyturizmus fellendüléséhez - mondta pénteken Hargita megyei látogatása alkalmával Elena Udrea turisztikai és regionális miniszter. Az általa (is) elvágott avatószalag székely (kék-arany) színekben pompázott, s kisebb derűre adott okot, hogy szinte elfelejtették megáldani az épületet.

Szász Csaba

2010. december 18., 19:002010. december 18., 19:00

2010. december 20., 15:542010. december 20., 15:54

Rezesbandával várták pénteken délután Elena Udrea miniszter asszonyt. A parajdi fúvószenekar tagjai előzőleg a fürdőkomplexum melletti iskola épületében melegedtek, a wellnessközpont épületébe ugyanis még a sajtó képviselőit sem engedték be, nehogy összetapodják a helyet.
A megyezászló, illetve a székely zászló színeit (kék-arany) viselő szalagot a miniszter mellett Bokor Sándor polgármester, Birtalan József megyemenedzser, Antal István képviselő és Verestóy Attila szenátor vágta át, és jelen voltak a környékbeli települések elöljárói is. A parajdi polgármester tulajdonképpen részavatásra hívta meg a tárcavezetőt, hiszen a beüzemeltetésig még sok a tennivaló (közművesítés, területrendezés, belső munkálatok, a termálvíz bevezetése, a szűrők beszerelése, kft. alapítása a kezelőközpont működtetéséhez stb.), a több mint hárommillió eurós beruházás várhatóan jövő nyáron fogadhat vendégeket. Benn az épületben a hatalmas medencék egyelőre üresen tátongtak, de érdeklődésünkre elmondták, hogy ezeket az eredetileg hatvan fokról 36–38 fokra lehűtött termálvízzel fogják feltölteni. Bokor Sándor elárulja, reméli és bízik abban, hogy a munkálatok befejezéséhez szükséges pénzösszegek időben fognak érkezni, és akkor tudják tartani a határidőt. Ezt megerősíteni látszottak a miniszter asszony szavai, miszerint „bármikor is érzik a parajdiak Bukarest támogatásának szükségességét, biztosak lehetnek benne, hogy számíthatnak ránk”.
Az avatás egyébként is jó hangulatát egy derűsebb eset is fokozta, a köszöntőbeszédek után gyaníthatóan a felszolgálásra váró pálinka és kürtőskalács csábítása miatt szinte megfeledkeztek az addig türelmesen váró pópáról és lelkészről, ám egy rövid rendcsinálást követően már nem volt akadálya az épület megáldásának.

Miért Székelyföld?
Miért Parajd, Hargita megye vagy éppen Székelyföld? – kérdeztük a minisztertől, utalva arra, hogy a beruházásra szánt eurómilliókat bárhol szívesen várják az országban. „A termál- és gyógyturizmust tekintve itt hatalmas lehetőségek vannak, kár volna nem kihasználni ezeket. Az európai termálvízforrások egyharmada Romániában található, ez tehát egy olyan termék, amelyre van igény nemzetközi szinten is, mint ahogy igény van a parajdi sóbánya gyógyhatására is” – mondta Elena Udrea, aki arra a kérdésre, hogy érte-e kritika Székelyföld iránti közeledése miatt a politikai ellenfelek részéről, röviden csak ennyit válaszolt: „Akinek nincs, mivel foglalkoznia, megengedheti magának, hogy kívülállóként semmi egyebet ne tegyen, csak kritizáljon, nekem sajnos nincs időm arra, hogy az ilyenekre is figyeljek.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat
2026. október 18., vasárnap

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében

A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében
2026. október 18., vasárnap

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is

Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök
2026. október 18., vasárnap

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor

Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között

Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
Hirdetés