
A házikók közül négy égett le
Fotó: Kakasi Mihály / Facebook
Kigyulladt a jobbágyfalvi Tündér Ilona Vendégház vasárnap hajnali fél kettőkor. Az anyagi kár jelentős.
2017. március 28., 16:502017. március 28., 16:50
Mint a megyei vészhelyzeti felügyelőségtől megtudtuk, a tűzoltóságot éjjel 1 óra 32 perckor értesítették a 112-es egységes sürgősségi hívószámon. A hívó segítséget kért az oltáshoz, mert
Fotó: Kakasi Mihály / Facebook
A nyárádszeredai tűzoltó-alakulattól egy, a marosvásárhelyi laktanyából és a csíkfalvi önkéntes alakulattól pedig két-két oltó jármű érkezett a helyszínre. Kilenc tűzoltó altiszt és húsz önkéntes tűzoltó dolgozott az oltásnál, ennek ellenére a vendéglőn kívül négy víkendházban és egy lakóház tetőzetében is jelentős kár keletkezett, mivel a faépületeken könnyen és gyorsan terjedt a tűz.
Csíkfalva község polgármestere, Balogh István kedden úgy tájékoztatott, hogy már dolgoznak az újjáépítésen, ugyanis a vendégházba sok programot szerveztek a tavaszi idényre, amelyeket nem szeretnének elnapolni vagy más helyszínre költöztetni.
Fotó: Kakasi Mihály / Facebook
A Facebook közösségi oldalon gyűjtést is szerveztek a károsultaknak, a felhívás szerint az alábbi számlaszámokra juttathatók el a pénzbeli adományok: Szász Csaba Levente, RO37RZBR0000060009920402 (lej) vagy RO34RZBR0000060006511973 (euró). Swift: RZBRROBU.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!