Hirdetés
Hirdetés

Turisztikai illetéket szednek a kovásznai szívkórházban, panaszt tesz a fogyasztóvédelem

A szívkórház épülete. Ismét vita színhelye

A szívkórház épülete. Ismét vita színhelye

Az ombudsmanhoz fordul a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal, mert úgy vélik, a kovásznai szívkórházban megalapozatlanul róják ki az éjszakánként számolt egylejes turisztikai illetéket, mivel azt csak a szálláshelyeken lehetne elkérni.

Bíró Blanka

2017. október 24., 21:522017. október 24., 21:52

2017. október 24., 21:542017. október 24., 21:54

Mircea Diacon főfelügyelő-helyettes elmondta,

egy bejelentés alapján indítottak eljárást, egy szívkórházba beutalt férfi nehezményezte, hogy ki kellett fizetnie az illetéket.

Hirdetés

Diacon leszögezte: a kórház egészségügyi intézmény és nem turisztikai szálláshely, nem tartja indokoltnak a turisztikai illeték begyűjtését.

Idézet
Ez így abszurd. Ha javítóintézet, vagy börtön lenne Kovásznán, akkor ott is megfizettetnék az illetéket?

– tette fel a kérdést Diacon.

A fogyasztóvédelmi hivatal Kovászna város önkormányzatát, a prefektúrát, és a nép ügyvédjét is tájékoztatta arról, hogy

szerintük törvénytelen a turisztikai illetéket szabályozó, hét évvel ezelőtt elfogadott városi tanácshatározat. A prefektúra szerint azonban a szóban forgó határozat törvényes.

A kovásznai városvezetés is leszögezte: az elmúlt években már több panaszt iktattak az illeték miatt, ám a hatóságok minden esetben nekik adtak igazat, és megerősítették, hogy a határozat törvényes.

Vasilică Enea, az önkormányzat jegyzője kifejtette,

sokan összetévesztik a turisztikai illetéket a szállodai illetékkel, ám az első a fürdővárosban való tartózkodásra vonatkozik.

Az önkormányzat a nép ügyvédjének küldött válaszában rámutat, a szállodai illeték a régi adótörvénykönyvben szerepelt, a jelenlegi módosított változatból már eltörölték. A turisztikai illeték viszont a fürdővárosban való tartózkodásról szól. A természeti adottságokat, a borvizeket, a mofettákat, az ionizált levegőt minden kezelőközpont használják, függetlenül attól, hogy az egy szállodában, vagy éppen a kórházban működik, a személyenként egy éjszakára számolt 1 lejes illetéket pedig Kovászna népszerűsítésére, a különböző szabadidős tevékenységek infrastruktúrájának kiépítésére, karbantartására, társadalmi-kulturális rendezvények szervezésére fordítják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés