Hirdetés
Hirdetés

Túlzott sebesség és szabálytalan fordulás miatt történt halálos baleset Marosvásárhelyen

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Egy 17 éves fiatal életét vesztette abban az autóbalesetben, amely a marosvásárhelyi Szabadi úton történt vasárnap késő este. A  balesetben érintett egyik autóvezető elhagyta a tett helyszínét.

Simon Virág

2019. október 21., 12:232019. október 21., 12:23

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Emanuela Rugină a Székelyhonnak elmondta, hogy a rendőrséget vasárnap 23 óra 10 perckor értesítették a balesetről. Az első vizsgálatok alapján egy 20 éves fiatal, miközben Mezőcsávásról Marosvásárhely fele tartott nem tartotta be a sebességre vonatkozó előírásokat és nekiütközött az előtte haladó, szabálytalanul megforduló gépkocsinak. A helyszíni vizsgálatokból az is kiderült, hogy az elöl haladó gépjármű sofőrje körültekintés nélkül fordult meg az úttesten.

Hirdetés

A hátulról érkező, nagy sebességgel közlekedő autó, az ütközés következtében lesodródott az úttestről, hídfőnek majd egy kerítésnek ütközött.

A 20 éves gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett, a mellette ülő 17 éves fiatal pedig a helyszínen életét vesztette.

A körültekintés nélkül megforduló személygépkocsi sofőrje autójával elhagyta a baleset helyszínét, a rendőrök  egy közeli utcában találtak rá az autóra.

A rendőrség eljárást indított a baleset helyszínét elhagyó gépkocsivezető azonosítására és az emberéletet követelő baleset körülményeinek tisztázására.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
2026. július 03., péntek

Így változik meg az időjárás a hétvégére

Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.

Így változik meg az időjárás a hétvégére
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
2026. július 03., péntek

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Viharos péntek várható országszerte
Viharos péntek várható országszerte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Hirdetés
2026. július 03., péntek

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember

A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.

A legtöbb vízi tragédia megelőzhető lenne – erre figyelmeztet a szakember
2026. július 03., péntek

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség

A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.

Kisbusz és személyautó ütközött
Kisbusz és személyautó ütközött
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Hirdetés