
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Megtalálták a román határrendészek és hegyimentők azt az ukrán fiatalembert, aki hétfőn érkezett Romániába a Máramarosi-havasokon keresztül – közölte kedden délután a Máramaros megyei Salvamont igazgatója.
2024. november 12., 16:202024. november 12., 16:20
A 29 éves ukrán állampolgár egy fabódéban húzta meg magát az elmúlt éjszaka. A hegyimentők segítségével leért a völgybe, ahol jelenleg egészségi állapotának felmérése folyik. Ennek végeztével átadják az illetékes hatóságoknak – írja az Agerpres hírügynökség Dan Benga Salvamont-vezető nyilatkozatára hivatkozva.
A fiatalember hollétéről hétfőn délután két órától nem lehetett tudni semmit; eltűnését a Romániában tartózkodó apja jelentette a 112-es segélyhívó számon.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!