
Sütő András szülői háza
Fotó: Antal Erika
Sütő András pusztakamarási szülői házának kerítésében időkapszulát találtak felújítás közben. A papírlapon, amelyet a kapszula tartalmazott, az építés időpontja – 1974. július 29. – olvasható, illetve az építtetők neve. A házat fenntartó és működtető Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az emlékházban állította ki a emléklapot.
2017. november 26., 17:352017. november 26., 17:35
2017. november 26., 17:362017. november 26., 17:36
Az idén is folytatta az EMKE Pusztakamaráson Sütő András szülői házának felújítását, a ház után az udvar és a mellékhelyiségek következtek, valamint a kerítés rendbetétele. Széman Péter, az EMKE országos elnöke lapunknak elmondta, érdekesség az időkapszula, amelyre rábukkantak, hiszen azt bizonyítja, hogy az építtetők gondoltak a jövőre is, és
A lapon azt írja, hogy
Hogy ki lehetett az említett Păsălău, az EMKE-elnök szerint bárki vagy bármi, akár egy háziállat, kutya vagy macska, de még egy tyúk is, amelyet az ünnepi ebédhez használtak. A továbbiakban felsorolják az építőmesterek nevét: id. Sütő András, Sütő Gergely, ifj. Sütő Gergely, Sütő József, Kutas János, valamint a „kantinfelelősöket” is, „főszakácsok”: Sütő Berta, Sütő Mária. Az időkapszula készítője ifj. Sütő Gergely volt – olvasható még a fehér lapon, amely
Az emlékházban Sütő András személyes tárgyai, értékei kaptak helyet, például az írógépe vagy a vadászkalapja, könyvei, a belső szobában, ahol a szülei laktak, a bútorok, a berendezési tárgyak tekinthetők meg.
Fotó: Antal Erika
Az RMDSZ és az EMKE közös tulajdonát képező szülői ház felújítási munkálatai három éve kezdődtek el, azóta sikerült a nyári konyhát teljes egészében rendbe hozni, a törött lábú asztalt az udvar végében, valamint a Sütő András Baráti Társaság jóvoltából az udvaron álló kutat. Az idén rendbe tették az udvarra vezető bejárati hidakat, illetve az udvari járdát, a turisztikai hasznosítás érdekében pedig építettek két illemhelyet is. Felújították a kerítéseket mind a külsőt, mind a belsőt – magyarázta Széman Péter, aki elmondta, a csűrrel szeretnék folytatni, de még nem döntötték el, milyen funkciót adjanak, hogyan hasznosítsák azt. „Reményeink szerint jövőben befejeződnek a felújítási munkálatok” – fogalmazott az EMKE-elnök. Hozzátette, igaz,
Pusztakamarásra csoportok látogatnak leginkább, diákok, irodalomkedvelők, Sütő András-rajongók. Az író szüleinek házát, az ott berendezett kiállítást tekintik meg, illetve a falu református templomát, valamint a falu feletti dombon a temetőt.
Az időkapszulába helyezett lap az építőmesterek és szakácsnők nevével
Fotó: EMKE
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!