
Fotó: Bartos Lóránt
Német katonasírnál és egykori katonanevelde előtt emlékeztek a felső-háromszéki székelyek Trianonról. Eltelt kilencven év, de Háromszék nem alkuszik!
2010. június 04., 23:252010. június 04., 23:25
2010. június 05., 16:122010. június 05., 16:12
Fotó: Bartos Lóránt
Ozsdolától 10 kilométernyire, Vráncsa és Kovászna megye határánál 2008-ban állított világháborús keresztnél ünnepeltek és gyászoltak az ozsdolaiak és sárfalviak. A Láros Erdőtuladonosok Egyesületének kezdeményezésére már a tavaly megemlékeztek a Trianoni döntésről, s ez az idén sem volt másként: mintegy félszáz személy jelenlétében hajtottak fejet a Szabó Ottó által faragott, német katonák örök nyugvóhelyét jelző kereszt előtt. Beszédet mondott a Pál István közbirtokossági elnök és Kádár Sándor kézdisárfalvi római katolikus plébános, aki Pilinszkyt idézve elevenítette fel a nagyhatalmak önkényes döntésének gyalázatát.
Fotó: Bartos Lóránt
Kézdivásárhelyen a Magyar Polgári Párt szervezésében került sor a megemlékezésre, s mintegy kétszáz érdeklődő vett részt az egykori Székely Katonalnevelde előtt az ünnepségen. Rácz Károly polgármester, az MPP városi szervezetének ügyvezető elnöke elevenítette fel a diktátum ma is fájó momentumát, s elmondta: öröm minden magyar számára, hogy a magyarországi országgyűlés lerótta egy régi adósságát a Trianon után mellőzőtt, s a Fidesz-KDNP gyors lépése által jelképesen magyar állampolgárrá fogadott testvérek számára, hiszen lelki megnyugvást okoz, hogy a magyar összetartozás napján lehet a kettős állmpolgárság megadásáról is beszélni. Ráczot követően a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi részéről Bartók Levente szólt a jelenlevőkhöz, majd vitéz dr. Ambrus Ágnes Semlyén Zsolt és Kövér László által a magyar országyűlés elé terjesztett Trianonról szóló törvény szövegét olvasta fel. A Magyar Polgári Párt részéről Farkas Csaba, a Székely Tanács részéről pedig Péter János alelnök fejtette ki a Trianonnal kapcsolatos gondolatait. A kézdivásárhelyi ünnepség fáklyagyújtással, koszorúzással, valamint a nemzeti imáink közös eléneklésével ért véget.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!