
Trianon gyógyítása volt a mottója a csíki megemlékezések harmadik napjának, amit Gyimesbükkön tartottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíki szervezetei, valamint a Magyarok Szövetsége és a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesülete szervezésében. A rendezvény szentmisével kezdődött a gyimesbükki katolikus templomban.
2010. június 06., 19:092010. június 06., 19:09
2010. június 06., 20:062010. június 06., 20:06
Salamon József plébános beszédében az összetartozás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kifejtette: „életünk gyökere a hitben található. Az értékeket ápolni és felszínre kell hozni, mert benne rejtőzik az erő és az igazi megújulás”. A szentmisét követően a gyülekezet az ezeréves határnál található kontumáci kápolnához vonult, ahol a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesületének tagjai álltak díszőrséget – miként tették azt az Isten házában is.
A kápolna mellett található színpadon Deáky András, nyugdíjas tanár, „az ezeréves határ őre” szólt a közel ezres létszámú közönséghez. Hangsúlyozta: \"merjünk magyarok lenni gyermekeinkért, viselkedjünk úgy valamennyien, hogy ne legyen szégyen magyarnak lenni. Ne adjuk fel, ez a föld lelkünkben mindig magyar marad\".
Ezt követően Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság romániai nagykövete osztotta meg gondolatait, kitartásra biztatta az erdélyi magyarokat, akik nélkül Magyarország sem lenne – mondta.
„Jó érzés itt huszárok gyűrűjében lenni, egy olyan Magyarországon, ahol majdnem leépítették az egész hadsereget” – kezdte beszédét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke. Tartalmas és lényegre törő beszédében többi között elmondta: „Ideje van a gyógyulásnak. A Trianoni diktátum és a kommunizmus csapása után egy nemzetpolitikai rendszerváltásra van szükség. Egy új korszaknak kell kezdődnie\". Elvesztünk mert elvesztettük magunkat, idézte Ady gondolatait a volt református püspök. \"Mi ne hagyjuk elveszni Erdélyt, legyünk következetesek a szózat szavai után itt éljünk és haljunk, hacsak valami egészen indokolt eset nem kívánja másként. Itt az idő a nemzeti összefogásra. Dolgozni kell ha élni akarunk, hisz rajtunk is múlik milyen lesz a jövő. Csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinek érezzük magunkat. Ebben a szellemben szükséges Trianon gyógyítását elkezdenünk\" – fogalmazott Tőkés László, aki egyuttal szólt a temerini fiúk szenvedéseiről, akiket kegyetlen körülmények között és igazságtalanul tartanak fogva a szerb börtönökben, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy Gyimesbükköt vissza kell hozni Hargita megye kebelére, oda ahová tartozik.
A beszédek között fellépett Szilágyi Zsolt énekes, a Zágoni Mikes Kelemen vegyes kar és az Árvácska együttes.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!