
Továbbra sincs érdeklődő, aki megvenné a szállót. Archív
Fotó: Bíró Blanka
A Bodok szálló értékesítésére szervezett negyedik licit is eredménytelenül végződött. Sepsiszentgyörgy helyi vezetői úgy döntöttek, még egy utolsó versenytárgyalást hirdetnek, és ha arra sem jelentkezik vevő, akkor más megoldást keresnek a város központjában álló épület hasznosítására.
2017. november 01., 16:162017. november 01., 16:16
Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere arról számolt be az Agerpres hírügynökségnek, hogy
Az elöljáró hozzátette: a szabályzat értelmében ebben a hónapban még meghirdetnek egy utolsó licitet, és ha ez is eredménytelen lesz, akkor más módot kell találniuk az épület felújítására és használhatóvá tételére.
Az első versenytárgyalásra egymillió eurós kezdőösszeget hirdettek meg. Ezt később 900 ezer euróra csökkentették, Tóth-Birtan Csaba szerint ennél több engedményt nem tehetnek.
– nyilatkozta az alpolgármester.
Az első, idén áprilisban szervezett licithez kiadott műszaki leírást három cég vette meg, de végül egyik sem nyújtott be ajánlatot. A másodikra egyetlen befektető jelentkezett, a szabályzat viszont minimum két jelentkezőhöz kötötte a versenytárgyalás megtartását. Így meghirdetettek egy harmadik licitet is, ekkor azonban a jelentkező visszalépett.
A tízemeletes Bodok szállót 1971–72-ben építették. 2003-ban Ioan Neculaie brassói üzletember vásárolta meg, 2007-ben elkezdődött az épület felújítása, de röviddel ezután abbamaradtak a munkálatok. A rossz állapotban lévő ingatlant három éve vette meg a város a brassói üzletembertől 745 ezer euróért, olyan körülmények között, hogy a volt tulajdonos 160 ezer eurós adósságot halmozott fel a sepsiszentgyörgyi városi költségvetés felé, amelyet nem tudott kifizetni.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!