
Fotó: Bodor Tünde
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületegyüttesének folyamatban levő felújítása során kedden egy 1870-ből származó időkapszulát emeltek ki az északnyugati szegleten egy nagy alapkő belsejéből. A ritka lelet megtalálását nagy öröm, szerdára időzített felbontását nagy várakozás előzte meg.
2023. május 17., 21:022023. május 17., 21:02
A megrozsdásodott, henger alakú fémdobozt az iskola régi könyveket tartalmazó könyvtártermében a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, szakemberek, Antal Árpád polgármester, az iskola vezetősége és újságírók jelenlétében bontotta fel Lázár-Prezsmer Kinga restaurátor.
Fotó: Bodor Tünde
A kollégium történetét taglaló kiadványból tudni lehetett erről az időkapszula léteséséről, arról is, hogy 1870. június 27-én ünnepélyes körülmények között tették le az alapkövet. A fémdoboz tartalmáról szintén pontos leírás van, ezek szerint a Sepsiszentgyörgyi Református Tanoda 1855-től 1870-ig terjedő történetének rövid kézirati vázlatát, az 1869/1970-es tanévben oktató és tanuló személyzet kimutatását, valamint több tucat, az ünnepély alkalmával ajándékozott pénzérmét kellett volna kiemelni, ám a nem légmentesen lezárt dobozban a papír szinte teljesen megsemmisült, a pénzérmék pedig nagyon oxidálódtak.
Fotó: Bodor Tünde
Minden lelet a Székely Nemzeti Múzeumba kerül restaurálás végett, majd idővel azok a Székely Mikó Kollégiumban kialakított múzeumi terembe kerülhetnek. Az időkapszula helyére az iskola vezetősége egy újat szeretne elhelyezni a jövőnek szóló üzenettel.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!